Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Klubot váltott az uruguayi válogatott kapusa – HIVATALOS

Az uruguayi válogatott első számú kapusa elhagytaa hazáját és a továbbiakban egy brazil csapatnál folytatja pályafutását…

(Photo by Visionhaus/Getty Images)

A brazil bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Internacional megerősítette, hogy szerződtette az uruguayi Nacional rutinos kapusát, Sergio Rochet-et.

A 30 esztendős hálóőr annak idején az egyik legnagyobb uruguayi utánpótlásnevelő klub, a Danubio alkalmazásában kezdte pályafutását, később fiatalon Európába került és a holland AZ Alkmaar (2014-2017), valamint a török Sivasspor (2017-2019) együttesében szerepelt. Rochet négy évvel ezelőtt a montevideói óriásklub színeiben tért vissza hazájába, amely kapuját az elmúlt időszakban több mint száz térmérkőzésen őrizte. Menet közben csapatával három bajnoki címet és egy helyi szuperkupát nyert, 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben pedig egyaránt beválasztották őt az uruguayi bajnokságban az év csapatába.

Rochet tavaly januári debütálása óta 13 mérkőzésen védte az uruguayi válogatott ketrecét, melynek azóta első számú kapusává vált a veterán Fernando Muslerával szemben.

A beszámolók szerint Rochet leigazolása iránt a végül befutó Inter városi riválisa, a honfitárs Luis Suárezt is foglalkoztató Grémio is érdeklődött.

Az Internacional éppen a minap váltott edzőt, miután Mano Menezest lapátra tette.