A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Az Európa-konferencialiga selejtezőjének első fordulójában a felvidéki FC DAC 1904 csütörtök este lépett pályára a visszavágón grúz ellenfele otthonában…
Az FC DAC 1904 a hazai 2-1-es siker után 2-0-ra kikapott a grúz Dila Gori vendégeként, így a szlovák bajnokság (Fortuna Liga) előző idényében második helyezett dunaszerdahelyi csapat számára idejekorán véget ért az idei nemzetközi kupaszereplés. A hátrányból kezdő hazai csapat már a meccs elejétől jóval aktívabban játszott, eleinte a DAC még jól tartotta magát, de az első félóra végén a Dila Gori vezetést szerzett a barbadosi Thierry Gale jóvoltából. A vezetés megszerzése után a hazai csapat még inkább tűzbe jött és tovább támadtak. Az félidő hajrájában Kalmár Zsolt szabadrúgását a kapus tolta a kapufára. A szünet után is a vendéglátók voltak aktívabbak, akik végül több kimaradt lehetőség után a hajrában bevitték a mindent eldöntő találatot a brazil Alef Santos révén. A DAC már képtelen volt válaszolni, a hazai kapus remekül állta a sorat, így a Dila Gori 3-2-es összesítéssel, megérdemelten jutott tovább.
Dila Gori – FC DAC 1904 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Gale (33.), Santos (85.), ill. –
“Nagy csalódás ez számunkra a továbbjutás szempontjából. El kell ismernünk, hogy a Dila Gori nehéz, minőségi ellenfél volt. Az első félidőben passzívak voltunk. Kevés volt a mozgás, kinyíltunk előttük, és Petráš tartott életben minket. A nehezebbnek tűnő támadásokat kivédekeztük, mégis kaptunk egy könnyen elkerülhető gólt. Fogatlanok voltunk a pressing során, a védekezésben és a labdatartásban is. Elveszítettük a labdákat. A második félidő már teljesen más forgatókönyv szerint zajlott. Annak ellenére, hogy volt néhány lehetősége a hazaiaknak, a játékrész a mi produktivitásunkról szólt, és arról, hogy nem sikerült betalálnunk. Pedig voltak helyzeteink, kapufát eltaláló lövéseink és a legvégén kimaradt ziccereink is. Sokkal hatékonyabbaknak kell lennünk a befejezéseknél. Gratulálok a Dila Gorinak! Számunkra az európai kupaszereplés befejeződött, néhány dologban még érnünk kell. Egyértelműen csalódásként éljük meg ezt az eredményt” – értékelt a mérkőzést követően Adrián Gula vezetőedző.
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…