Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) előző idényében második helyen végző Kecskemét már a nemzetközi megméretésre készül…
A Kecskeméti TE hivatalos oldalán jelentette be, hogy tapasztalt, rutinos szakemberrel bővül a csapat szakmai stábja, miután a pro licences végzettséggel rendelkező Lóczi István csatlakozott a klubhoz.
A szegedi kötődésű tréner utánpótlás és felnőtt szinten sokáig dolgozott a helyi labdarúgásban, ezalatt az NB I-ben pályaedző, az NB II-ben és az NB III-ban vezetőedző is volt. Vezetőedzőként és pályaedzőként a korosztályos válogatottnál is számítottak rá. Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán és Szentlőrincen is az utánpótlásért felelt, a SZEOL-nál szakmai igazgatóként is dolgozott korábban a másodosztályban. A 68 éves, 2005-ben pro licences végzettséget szerző Lóczi közel negyven éves tapasztalattal felvértezve érkezik, 2001-2014-ig a B-licences edzőképzést is irányította.
A tréner érkezésére a nemzetközi kupaszereplés miatt volt szükség, mivel a csapat vezetőedzője, Szabó István nem rendelkezik edzői képesítéssel. Lóczi fia, Péter a KTE utánpótlásában dolgozik edzőként és technikai vezetőként hosszú évek óta, de az NB I-es keretből Vágó Levente és Grünvald Attila is sokáig volt a játékosa korábban, valamint több stábtaggal dolgozott együtt korábban.
“A célom az, hogy amiben csak lehet, erősítsem azt a kitűnő szakmai munkát, ami már évekkel korábban elindult Kecskeméten, és mára odáig jutott, hogy nemzetközi kupameccsre készülhet a klub. Nagyszerű eredményeket ért el ez a csapat, szeretném természetesen, ha továbbra is ezen az úton haladna a KTE. Személyes kötődésem is régóta megvan a klubhoz, hiszen egyrészt Péter fiam az utánpótlásban dolgozik jó ideje, másrészt nemcsak a mostani játékoskeretből, de a szakmai stábból is többen voltak korábban futballistáim. Nagyon régóta ismerem és tisztelem Szabó István munkásságát, illetve őt is személyesen, de Tóth Ákossal is volt szerencsém együtt dolgozni” – mondta Lóczi István.
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…