Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Norvég válogatott csatárral erősített a Villarreal! – HIVATALOS

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Villarreal hivatalos honlapján számolt be arról, hogy szerződtette az RB Leipzig norvég válogatott csatárát, Alexander Sörloth-ot… 

(Photo by Alex Caparros/Getty Images)

A Villarreal színeiben folytatja karrierjét Alexander Sörloth – tudatta hivatalos csatornáin keresztül a spanyol klub. A norvég kiválóság ötéves szerződést írt alá új csapatával, aki 10 millió euró ellenében érkezett az RB Leipzigtól. 

Alexander Sörloth profi pályafutását hazájában, azaz Norvégiában vette kezdetét, ahol a Bodö/Glimt együttesében robbant be igazán. Ezt követően 2016 januárjában elkerült a Groningenhez, ám ott nem igazán tudott maradandót alkotni, ezért 2017 nyarán a Midtjyllandhoz igazolt. A norvég kiválóság ott ismét formába lendült, ráadásul annyira, hogy egy fél évet követően le is csapott rá a Crystal Palace. Sörloth nem igazán tudott ott sem kimagaslót alkotni, ezért az angol együttes többször is kölcsönadta. Először 2019 januárjában a Genthez került, majd 2019-es nyári átigazolási időszak során a Trabzonsporhoz. A török alakulatban rendkívül remek teljesítményt nyújtott, Sörloth a bajnokságban és a Kupában is gólkirály lett, utóbbi trófeát ráadásul el is nyerte a klub. Kiemelkedő idénye miatt az RB Leipzig 2020 nyarán szerződtette a Crystal Palace-tól, bár Lipcsében folyamatos lehetőséget kapott, egy újabb top ligában bukott meg. Az elmúlt két idényt a Real Sociedadban töltötte kölcsönben, első szezonja ott sem sikerült kiemelkedően, viszont az előző kiírás során jól teljesített.