Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Sok tehetséges leendő játékvezető jelentkezett…
A Ferencváros legyőzése után a KÍ Klaksvík tizenegyesekkel a svéd Häckent is kiejtette a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így az első feröeri csapatként biztosan bejutott valamelyik európai kupasorozat főtáblájára…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A feröeri KÍ Klaksvík magyar kapusedzője, Turi Géza a Nemzeti Sportnak beszélt csapata továbbjutásáról, az országban uralkodó hangulatról:
“Jól futballoztunk, úgy játszottunk, ahogyan elterveztük. Zártan védekeztünk, s próbáltunk veszélyes kontrákat vezetni, ez többször sikerült is. Vezetéshez jutottunk, de sajnos néhány perccel később egyenlítettek a svédek, hatalmas gólt szereztek. A második félidőben rákapcsoltak a hazaiak, folytatták az agresszív letámadást, amely eredményre vezetett, előnyhöz jutottak egy szerencsés góllal. De nem adtuk fel, Frederiksberg szabadrúgásból betalált! Ezután nyerhettünk is volna, hiszen a hajrában nagy ziccert rontottunk, sőt a lécet is eltaláltuk – következhetett a hosszabbítás. Lekontráztak minket, három kettőre vezettek, de nem lógattuk a fejünket, küzdöttünk, s egy rengeteget gyakorolt szögletvariáció után újfent egyenlítettünk. A büntetőknél ők kettőt hibáztak – egyszer fölé-mellé lőttek, egyszer pedig a kapusom, Nils Jonathan Johansson védett –, mi csak egyet, így továbbjutottunk! Külön öröm számomra, hogy a kapus hozzátette a magáét, hiszen korábban és a meccs napján is átvettük, a svéd játékosok melyik sarkot célozzák legtöbbször” – nyilatkozta a Zalaegerszeggel egykor magyar bajnoki címet nyerő korábbi kapus.
“Miután a Ferencvárost búcsúztattuk, elképesztő, mi várt minket odahaza: tomboló emberek, akik miattunk mentek ki az utcára. Ráadásul a városban jelenleg zenei fesztivál zajlik, így még többen vártak minket csütörtökön. A feröeri klubfutball a legszebb napjait éli, ez a legnagyobb siker! Feröer harminchárom éve, ugyanúgy Svédországban egy nullára legyőzte Ausztriát Európa-bajnoki selejtezőn, válogatott szinten eddig ennél nem volt csodásabb siker. Lehet, sokan azt mondják, csoda, amit művelünk, amely részben igaz, de úgy érzem, most ért be a sok befektetett munka, a hetekben arathatjuk le ennek gyümölcsét. Bár az Európa-konferencialiga csoportköre így már biztos, ha a Molde ellen is továbbjutunk, az Európa-liga-csoportkör is tuti lesz. Ha a norvégon is túljutunk, jöhet a playoff a BL-csoportkörért – hihetetlen, hogy erről beszélhetünk. A Molde elleni párharc érdekessége, hogy a vezetőedzőnk és a másodedzőnk is norvég, ráadásul mindketten futballoztak a klubban. Az első mérkőzésre jövő hét szerdán kerül sor, odahaza – ez eddig rendre bevált…” – tette hozzá Turi.
A BL-selejtező következő fordulójában a KÍ ellenfele a norvég Molde csapata lesz.
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Sok tehetséges leendő játékvezető jelentkezett…
Fiatal játékossal erősítene nyáron a manchesteri együttes…
Hosszú távú szerződést kötöttek vele…
Egyre nagyobb az érdeklődés a játékos iránt…
Képtelenek voltak meglepetést okozni…
A csapatkapitány elmondta, mi vezetett a törökök elleni vereséghez…
Tovább folytatódott Paraguay felzárkózása…
A szövetségi kapitány még bízik a párharc megnyerésében…
Skócia idegenben győzte le Görögországot…
Portugália kikapott Dániától, Németország hátrányból fordítva győzte le Olaszországot…
A csoportorvos halála miatt nem játszották le az Osasuna elleni mérkőzést…
Az ázsiai zónában kelt el az első kiadó hely…
Véget ért számára az idény…
Az idény végén le fog járni a szerződése!