A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Az Olasz labdarúgó-szövetség (FIGC) hivatalos honlapján keresztül számolt be arról, hogy Roberto Mancini lemondott szövetségi kapitányi posztjáról…
(Photo by Christopher Lee – UEFA/UEFA via Getty Images)
Az Olasz labdarúgó-szövetség (FIGC) hivatalos közleményében tudatta, hogy Roberto Mancini lemondott az olasz válogatott éléről. A rendkívül tapasztalt szakember 2018 májusa óta irányította a Squadra Azzurrát, természetesen utódját már keresi a szövetség.
Roberto Mancini összesen 61 találkozón foglalt helyet az olasz labdarúgó-válogatott élén, ebből 39-et megnyert, 13-szor játszott döntetlent és 9-szer szenvedett vereséget. Irányításával a nemzeti együttes 2021-ben megnyerte az Európa-bajnokságot, azonban a világbajnokságra vele sem tudott kijutni a válogatott. Edzői pályafutása során volt többek között az Inter és a Manchester City trénere is, mindkét csapattal nyert bajnoki címet, előbbivel három alkalommal is, utóbbival egyszer.
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…