Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 5. fordulójának mérkőzéseit a szombati napon bonyolították le…
A másodosztály mezőnyét eddig négyből négy győzelemmel vezető ETO FC Győr elszenvedte első vereségét, miután 3-2-re kikapott a Nyíregyházától Balmazújvárosban. A rábapartiak ezzel a fiaskóval el is vesztették az első helyet, mivel a tavalyi MK-döntős Budafok az újabb győzelmével már 13 pontos, négy sikerével és egy döntetlenjével élre állt a bajnokságban. A Pécsi MFC és a Szeged egyaránt idegenben nyert, így mindketten továbbra is veretlenek és 11-11 ponttal a harmadik-negyedik helyet foglalják el. Az ETO-hoz hasonlóan az első vereségét szenvedte el a Soroksár, amely a vezetés ellenére 2-1-re kapitulált a javuló formát mutató Kozármisleny ellen, így Lipcsei Péter csapata maradt 10 ponttal az ötödik helyen. Az előző idény két NB I-es kiesője közül a Budapest Honvéd 2-1-re kikapott az első győzelmét arató Siófoktól, míg a Vasas az utolsó pillanatokban mentett meg egy pontot a Kazincbarcika ellen. Előbbi hét, utóbbi öt ponttal áll a középmezőnyben, és mindkettőjüktől több fog kelleni a folytatásban, ha fel szeretnének jutni. A Haladás ugyancsak megszerezte az első győzelmét, így elmozdult a kieső zónából, ahol most három-három pontjával a Csákvár és a BVSC-Zugló tanyázik az egymás ellen ikszelő két nyeretlen csapat, a Gyirmót és a Mosonmagyaróvár társaságában.
BVSC-Zugló – Szeged 0-1
Gyirmót – Mosonmagyaróvár 2-2
Nyíregyháza – ETO FC Győr 3-2
Ajka – Pécsi MFC 0-2
BFC Siófok – Budapest Honvéd 2-1
Csákvár – Budafok 0-1
Kozármisleny – Soroksár 2-1
Tiszkécske – Haladás 2-3
Vasas – Kazincbarcika 2-2
Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!