Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Independiente rutinos trénere az elmúlt hétvégi vereség után lemondott posztjáról…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
Az Independiente vezetőedzője, Ricardo Zielinski bejelentette lemondását azt követően, hogy a csapat 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Colón ellen a Copa de la Liga Profesional első fordulójában.
A rutinos szakvezető az áprilisi kinevezése óta mindössze 18 mérkőzésen irányította a csapatot, amely az előző bajnoki kiírásban a 28 csapatos mezőny 24. helyén végzett. Zielinski vezetésével a csapat javítani tudott helyzetén, hiszen hat meccset megnyertek vele négy döntetlen és nyolc vereség mellett.
A 63 éves lengyel származású szakember 1994 óta tartó edzői pályafutása során sokáig kizárólag alacsonyabb osztályú csapatokat irányított. Zielinski 2011 és 2016 között a Belgrano trénereként tette le először igazán a névjegyét, melyet követően 2017-től 2021-ig az Atlético Tucumánnál töltött el ugyancsak egy hosszabb időszakot. Legutóbbi megbízatása előtt 2021 elejétől 2022 októberéig az Estudiantes La Plata kispadján tevékenykedett, idén év elején az uruguayi Nacional vezetését vette át, ám mindössze nyolc meccs után megköszönték a munkáját.
Az argentin sajtó szerint Alexander Medina volt az első számú jelölt a posztra, a Talleres Córdoba és a Vélez Sarsfield egykori edzője azonban visszautasította a megkeresést. Zielinski utódja vélhetően a csapatot már korábban irányító Lucas Pusineri, valamint Carlos Tévez és Walter Erviti közül kerülhet ki.
A Rojo a hétfői napon bejelentette, hogy Pablo Cavallero sportigazgató is távozik a posztjáról.
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…