Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a Rennes belga szélsőjével erősített a Manchester City! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Rennes szélsőjét, Jérémy Dokut.

(Photo by Catherine Steenkeste/Getty Images)

Igen intenzív 24 órán van túl a Manchester City együttese, hiszen Bernardo Silva szerződéshosszabbítását és Aymeric Laporte távozását követően egy újabb bejelentés érkezett a klub részéről. Az angol bajnok ugyanis hivatalos oldalán közzétette a hírt, miszerint szerződtették a Rennes szélsőjét, Jérémy Dokut. A 21 éves játékosért 65 millió eurót fizetett a manchesteri klub, akinek a feladata nem lesz más, mint a Szaúd-Arábiába szerződő Riyad Mahrez pótlása. Doku 5 évre, azaz 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá, a hivatalos bejelentés után pedig az alábbiakat mondta:

A Manchester City a világ legjobb klubja, szóval az, hogy ide igazolhattam egy rendkívül különleges pillanat számomra és a családom számára. Egy nagyon fiatal játékos vagyok, akinek még sokat kell fejlődnie és tanulnia. Minden bizonnyal sokkal jobb játékossá fogok válni azáltal, hogy Pep Guardiola keze alatt játszhatok ilyen világklasszis játékosokkal együtt.

Jérémy Doku 3 évig erősítette a Rennes csapatát, akik még az Anderlechttől szerződtették őt 26 millió euróért. A francia klub színeiben összesen 92 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 12 gólig és 10 gólpasszig jutott.