Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

US Open Cup: Lionel Messiék újabb kupadöntőbe jutottak be – videóval

Csütörtökre virradóra rendezték a világ legrégebbi kupasorozatának számító US Open Cup idei kiírásának elődöntőit…

(Photo by Trevor Ruszkowski/USSF/Getty Images for USSF)

Az elmúlt hétvégén a Leagues Cupot megnyerő Inter Miami 3-3-as döntetlen után tizenegyesekkel múlta felül az MLS keleti csoportját vezető FC Cincinnattit házon kívül a US Open Cup elődöntőjében. A hazaiak már az első húsz percben megszerezték a vezetést Luciano Acosta kiugrását követően és sokáig úgy tűnt, hogy kézben tartják a mérkőzést. Bár a vendégek előtt is adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, a második félidő elején a Cincy gólfelelőse, Brandon Vazquez tovább növelte csapata előnyét. A floridaiak azonban nem adták fel és a 68. percben Lionel Messi kapu elé ívelt szabadrúgását követően az ecuadori Leonardo Campana volt eredményes egy csúsztatásból, egy gólra felzárkóztatva csapatát. Az Inter Miami tovább nyomott az egyenlítésért, közben viszont a hazaiak egy-egy kontrából veszélyeztettek. Sokáig mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek, mígnem a rendes játékidő ráadásában Messi felíveléséből Leonardo Campana befejelte az egyenlítő gólt, hosszabbításra mentve a találkozót. A ráadás elején egy eladott labda után Cremaschi kiugratásából Josef Martínez már az Inter Miamit juttatta előnyhöz, azonban a második félidőben Yuya Kubo egy lecsorgó labdából egyenlíteni tudott. A 120 perc nem hozott döntést, a tizenegyespárbajban pedig egyetlen hazai hiba mellett az Inter Miami valamennyi rúgója sikerrel járt, így bejutottak a döntőbe.

Lionel Messi az új csapatában először nem volt eredményes egy mérkőzésen, azonban két gólpasszával kulcsszerepet vállalt a felzárkózásból. A 36 éves világbajnok klasszis ráadásul nyolc pályára lépésről 13 “kanadai pontot” jegyez az Inter Miami színeiben.

FC Cincinnati – Inter Miami 3-3 (1-0, 2-2, 2-3, 3-3) – tizenegyesrúgásokkal: 4-5
Gólszerzők: Acosta (18.), B. Vazquez (53.), Y. Kubo (114.), ill. Campana (68., 90+7.), J. Martínez (93.)

(Az összefoglaló a “Megtekintés a YouTube-on” feliratra kattintva érhető el.)

 

Az Inter Miami ellenfele a Houston Dynamo lesz a szeptember 27-i fináléban, amely hosszabbítás után 3-1-re győzte le a Real Salt Lake-et a másik elődöntőben.