Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A szaúdi élvonalban szereplő Al-Ahli gárdája hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Celta Vigo legnagyobb reménységét, a 21 éves Gabri Veigát.
(Photo by Octavio Passos/Getty Images)
Gabri Veiga neve az egyik legfelkapottabb téma volt a nyári átigazolási időszakban. A spanyol játékos ugyanis az előző szezonban berobbant a nemzetközi köztudatba kiváló játékának köszönhetően. Nem meglepő módon az elmúlt hónapokban több sztárcsapattal is összeboronálták a középpályást, és nemrég úgy tűnt, hogy a Napolinak sikerült is mindenben megegyeznie az ifjú tehetséggel. A transzfer azonban végül nem valósult meg, ugyanis Szaúd-Arábiából is bejelentkeztek Veigáért, innentől kezdve pedig egyre hangosabbá váltak azok a pletykák, hogy a spanyol futball egyik nagy reménysége Európa helyett Szaúd-Arábiát fogja választani. Ez végül a mai nap folyamán biztossá is vált, az Al-Ahli csapata ugyanis hivatalos oldalán bejelentette Veiga megszerzését. A transfermarkt adatai szerint a Celta Vigo 40 millió eurót kapott Veigáért.
Gabri Veiga a Celta Vigo színeiben összesen 56 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 11 gólig és 4 gólpasszig jutott. Új csapatánál 3 évre, azaz 2026 nyaráig kötelezte el magát.
Bienvenido, Gabri! 💚
We are glad to announce the signing of Spanish midfielder Gabri Veiga, from Celta Vigo, on a 3-year deal#VeigaToAlahli pic.twitter.com/R5I1v95zFn
— Al-Ahli Saudi Club (@ALAHLI_FCEN) August 26, 2023
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…