Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Az “oroszlánok” a Premier League címvédőjétől szerződtetnének középpályást, akinek korántsem jöttek be a számításai új csapatában, ami a játékperceket illeti, ugyanis trófeákból négyet is sikerült szereznie.
(Photo by Rob Newell – CameraSport via Getty Images)
A Football Insider értesülései szerint az Aston Villa a Manchester City játékosára, Kalvin Phillipsre vetett szemet. A 27 éves középpályás még csak az elmúlt nyáron érkezett a manchesteriekhez, de máris továbbállhat, mert Pep Guardiola nem számol vele komolyabban.
A 27-szeres angol válogatott labdarúgóért 49 millió eurót fizetett a Premier League címvédője, és hiába alig kapott lehetőséget, legalább 40 millió eurót szeretnének érte kapni. Phillips az érkezése óta ugyan minden versenysorozatot figyelembe véve 21 mérkőzésen szóhoz jutott, de ezeken mindössze 595 percet tölthetett el a pályán, gólt és gólpasszt nem jegyzett. Az első szezonjában máris triplázott, ugyanis a Manchester Cityvel megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et, és az FA-Kupát is, valamint azóta az európai Szuperkupát is bezsebelte a csapattal.
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…