Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Southampton szélsőjét, Nathan Tellát.
(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)
Igaznak bizonyult korábbi beszámolónk, mely szerint a Bayer Leverkusen együttese szeretné megszerezni a Southampton szélsőjét, Nathan Tellát. A német klub ugyanis a mai nap folyamán hivatalosan is bejelentette a 24 éves játékos megszerzését. Tella az előző szezonban hívta fel igazán magára a figyelmet, amikor a remeklő Burnley egyik kiemelkedő figurája volt, hiszen 45 mérkőzésen 19 góllal és 5 gólpasszal vette ki a részét a csapat sikereiből. A transfermarkt adatai szerint a Leverkusen 20 millió eurót fizetett a szélsőért a Southamptonnak, ami különböző bónuszok teljesülése esetén még tovább növekedhet. Tella megszerzése igen fontos volt a Leverkusennek, hiszen az Aston Villához távozó Moussa Diaby pótlása lesz a feladata.
Nathan Tella 2017-ben került a Southampton együtteséhez. A klub színeiben összesen 44 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 3 gól és 6 gólpassz került a neve mellé. Új állomáshelyén 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá.
🤝 #Bayer04 hat den offensiven Außenspieler Nathan #Tella verpflichtet. Der der 24-Jährige wechselt vom englischen Fußball-Zweitligisten @fcsouthampton in die Farbenstadt.#Tella2028 | #Werkself pic.twitter.com/nbiLePWF7a
— Bayer 04 Leverkusen (@bayer04fussball) August 27, 2023
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…