A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
A Puskás Akadémia a hétfői napon újabb külföldi játékos érkezését erősítette meg…
A Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2025-ig szóló szerződést kötött a finn válogatott szélsővel, Mikael Soisalóval.
A 25 esztendős játékos szülővárosában a HJK Helsinkinél nevelkedett, majd megfordult Angliában, Belgiumban és Portugáliában is, 2021 januárjától pedig a Riga FC játékosa volt. Soistalo azóta lett csapat színeiben összesen 89 meccsen szerepelt, amelyeken 19 találat mellett 19 gólpasszt ért el.
Soisalo a Rigával pályára lépett a Kecskeméti TE elleni Ekl-selejtező párharc mindkét mérkőzésén néhány héttel ezelőtt, illetve egy honfitársa is sokat mesélt neki az NB I-ről, így már korábban elkezdett ismerkedni a magyar bajnoksággal. A tervek szerint a játékos a következő fordulóban már pályára is léphet újdonsült csapatában.
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Öt év után hagyta el az angyalföldieket…
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Négy év után váltott klubot a korábbi MVP…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!