Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Távol-Keletre szerződött a magyar válogatott játékosa – HIVATALOS

A Ferencvárostól távozó magyar válogatott játékos hosszas keresgélés után megtalálta új csapatát a világ másik felén…

 

A Ferencvárostól szerződése lejártával távozó magyar válogatott középpályás, Vécsei Bálint szabadúszóként a japán Vissel Kobéhoz szerződött.

A japán bajnokság (J-League) aktuális kiírásában jelenleg a második helyet elfoglaló csapat szoros együttműködésben áll a Barcelonával. A japán együttesétől nemrégiben távozott Andrés Iniesta és Sergi Samper, miközben Vécsei mellett akár Juan Mata is hamarosan kiköthet náluk.

Kazincbarcikán és a Honvédnál nevelkedett, majd a svájci Luganót és az olasz Leccét is megjárt futballista 2020 januárjában került a zöld-fehérekhez, ahol 102 bajnokin lépett pályára. Vécsei az elmúlt szezonban 19 bajnokin, hat nemzetközi kupaselejtezőn és nyolc Európa-liga-mérkőzésen szerepelt, de az utolsó hetekben sérülése miatt harcképtelen volt, szerződését pedig nem újították meg. A játékos eddig 12 alkalommal lépett pályára a címeres mezben.

A 30 éves középpályás az elmúlt hetekben európai csapatokkal tárgyalt, de végül a Távol-Keleten találta meg következő kenyéradóját.