Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
A szaúdi bajnokságban (Saudi Pro League) szereplő Al-Ettifaq Jordan Hendersont követően újabb játékost igazol az angol élvonalból (Premier League), ezúttal a másik liverpooli csapattól, az Evertontól.
(Photo by Tony McArdle/Everton FC via Getty Images)
Az átigazolásokban jártas Fabrizio Romano is megerősítette, hogy az Everton szélsője, Demarai Gray az Al-Ettifaq csapatában folytatja pályafutását. A két klub már megegyezett az átigazolási díjról, a szaúdiak 10 millió eurót fizetnek az angoloknak a jamaikai válogatott támadóért, akivel egy 2027-ig szóló szerződést fognak megkötni. Gray számára már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok vannak hátra és újdonsült csapata hivatalosan is bejelentheti.
A 27 éves játékos a Birmingham Cityben nevelkedett, ezt követően megjárta a Leicester Cityt, akivel 2016-ban angol bajnoki címet ünnepelhetett, és a Bayer Leverkusent is, akiktől 2021-ben igazolt át a liverpooli kékekhez. Gray az Evertonnál eltöltött két idénye alatt 75 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 12 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere