Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rudi Völler szerint elkerülhetetlen volt a váltás a német válogatottnál

Mint ismeretes, a német válogatott menesztette szövetségi kapitányát az elmúlt időszak gyengébb eredményei következményeként…

(Photo by Lars Baron/Getty Images)

A német válogatottnál leváltották Hans-Dieter Flicket a szövetségi kapitány posztjáról, a következő mérkőzésre pedig ideiglenesen Rudi Völlert nevezték ki, aki a franciák elleni találkozó előtti sajtótájékoztatón beszélt a váltásról:

“Mindenki tudja, hogy néhány hónappal ezelőtt azért vállaltam munkát a Német Labdarúgó-szövetségnél, hogy Hansi Flick munkáját segítsem. Természetesen mást vártunk a nyári, rosszul sikerült felkészülési meccsek és a mostani, Japán elleni mérkőzés kapcsán is. Annak ellenére, hogy a japánok elleni meccs előtt még hittem benne, most már ez így nem megy tovább. Ebben a kialakult helyzetben mindenképpen lépni kellett.” 

A válogatottnál igazgatóként dolgozó Völler ugyanakkor leszögezte, hogy a beugrása csak egyszeri alkalom, erre az egyetlen találkozóra szól és reméli, hogy az októberi válogatott-mérkőzésekre már megtalálják az utódot.

“Most az egyszer be tudok segíteni, de fontos, hogy hosszú távú megoldást találjunk. Abban bízom, hogy az Eb-n már jók tudunk lenni” – tette hozzá.

Flick bő két évvel ezelőtt vette át a német válogatott irányítását, amely nem jutott tovább a világbajnokság csoportköréből, az idei felkészülési mérkőzéseken pedig lesújtó eredményeket ért el. A csapat az idei évet egy Peru elleni 2-0-s győzelemmel kezdte, azóta viszont csak Ukrajna ellen ért el egy 3-3-as eredményt úgy, hogy a hajrában sikerült egyenlítenie. Menet közben viszont kikapott Lengyelországban (0-1), és hazai pályán Belgium (2-3), Kolumbia (0-2) és most Japán (1-4) ellen.

“Kétszer egymás után kiestünk a csoportkörben a világbajnokságokon, ez mutatja, hogy valamit rosszul csinálunk. Mindezek ellenére hiszek abban, hogy hihetetlenül kreatív játékosai vannak. Még mindig hiszek abban, hogy sikeresek tudunk lenni. A következő meccs favoritja Franciaország, de hiszek abban, hogy összeáll a csapatunk” – jegyezte meg Völler.

“Szomorúak, csalódottak és frusztráltak vagyunk – nem csak a Japán elleni meccs, hanem az egész kialakult helyzet miatt. Azt érzem, hogy játékosként magára hagytuk Hansi Flicket. Mindig tettre kész és nagyon motivált volt. Sajnos csapatként nem sikerült ezt jó teljesítménnyé alakítsuk” – tette hozzá Ilkay Gündogan, a német válogatott csapatkapitánya.