A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
A korábbi várakozásoknak megfelelően a Paris Saint-Germain létszámfeletti labdarúgója a Közel-Keletre igazolt…
(Photo by Antonio Borga/Eurasia Sport Images/Getty Images)
A katari Al-Ahli csapata a hétfői napon jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött a Paris Saint-Germain létszámfeletti középpályásával, Julian Draxlerrel.
A szélsőként és irányítóként egyaránt bevethető 29 éves német játékos korábban hazájában korábban hazájában a Schalke 04 és a Wolfsburg alkalmazásában állt. Draxler 2017 januárja óta állt a PSG alkalmazásában, kezdetben állandó játéklehetőséghez jutott, majd egyre kevesebbet játszott. Öt és fél szezon alatt 198 tétmérkőzésen 26 alkalommal volt eredményes, majd az előző szezont kölcsönben a Benficánál töltötte, ám ismét visszakerült a PSG-hez, ahol továbbra sem szerepelt a tervek közt a neve.
A korábbi híresztelések értelmében a katari gárda 20 millió euró körüli összeget fizet az 58-szoros német válogatott játékosért.
Az átigazolási időszak korábbi szakaszában a PSG több létszámfeletti játékosát passzolta le Ázsiába, például Neymar a szaúdi Al-Hilalhoz, Marco Verratti pedig a szintén katari Al-Arabihoz került.
النادي #الأهلي القطري💚🤍 يتعاقد رسمياً مع النجم الألماني دراكسلر لمدة موسمين
🔗: https://t.co/eUNPxNa32T pic.twitter.com/ITdtasPvQj— النادي الأهلي الرياضي (@ahliqat) September 18, 2023
A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!