Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…
Újabb áldozatot szedett a sűrű meccsnaptár…
Kihirdette a névsort Julian Nagelsmann…
Az angol sportsajtóban megjelentek szerint a Newcastle United együttesét elhagyni készül januárban a “szarkákat” öt éve szolgáló Miguel Almiron. (Photo by George Wood/Getty Images) Mint ismert, a paraguayi válogatott szélső távozása már a nyáron is napirendi ponton szerepelt, ám akkor Almiron visszautasítva többek között az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) klubjait is, végül maradt Angliában. A […]
Amennyiben Salah valóban távozik a szezon végén…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Tizenegy gólra az abszolút csúcstól…
Két gólt szerzett a címvédő ellen…
A csapatkapitány nehéz mérkőzésre készül…
A keddi játéknap után szerdán újabb négy csoportban rendeztek mérkőzéseket az UEFA Ifjúsági Liga újonnan indult kiírásában…
(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)
Az UEFA Ifjúsági Liga első fordulójában több pikáns párosítást is rendeztek, köztük a két sorozattal ezelőtti finálé résztvevői is összecsaptak egymással.
A 2021-2022-es kiírás döntőjének “visszavágóján” a Benfica U19 és a Red Bull Salzburg U19 egy hajrábeli gólváltás jóvoltából 1-1-es döntetlent játszott egymással. A Salzburg soraiban az osztrák korosztályos válogatott Jánó Zétény 78 percet játszott kezdőként. A csoport másik mérkőzése ugyancsak pontosztozkodással végződött, miután az Inter U19 a kétszeri kétgólos vezetése ellenére sem tudta legyőzni a Real Sociedad U19 gárdáját, 3-3-as döntetlent játszottak.
Az FC Köbenhavn U19 fölényes, 5-1-es győzelmet aratott a Galatasaray U19 felett, mely során a dán gárda mindkét magyar játékosa pályára lépett. Szűcs Tamás és Németh Hunor egyaránt a második félidőben lett becserélve, előbbi szerezte csapata ötödik gólját, utóbbi pedig egy sárga lappal gazdagodott.
Az A csoport másik találkozóján a Bayern München U19 2-0-ra diadalmaskodott a Manchester United U19 ellen, miután az első játékrészben a hatalmas tehetségnek tartott Robert Ramsak, míg a második felvonásban pedig Michael Scott volt eredményes, így biztos győzelmet arattak.
A legnagyobb esélyesek közé sorolt Real Madrid U19 a vártnál nehezebben, 2-1-re győzte le az Union Berlin U19 együttesét, miután a németek a szünetben még 1-0-ra vezettek. Alvaro Arbeloa csapata a második játékrészben Hugo De Llanos és César Palacios góljaival fordította a maga javára a mérkőzést. Ebben a csoportban a másik mérkőzésen a Sporting Braga U19 egyetlen korai találattal múlta felül 1-0 arányban a Napoli U19 csapatát.
A B csoport mindkét mérkőzésén egy góllal a vizitáló csapat diadalmaskodott, így aztán a PSV Eindhoven U19 együttese az Arsenal U19 legénységét múlta felül 2-1-re, míg az RC Lens U19 egy korai góllal diadalmaskodott 1-0-ra a Sevilla U19 ellen.
Galatasaray U19 – FC Köbenhavn U19 1-5 (0-3)
Gólszerzők: Kasal (46.), ill. Chiakha (19., 61.), E. Höjlund (37.), Sahsah (38.), Szűcs T. (90+5.)
Bayern München U19 – Manchester United U19 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Ramsak (40.), Scott (84.), ill. –
Arsenal U19 – PSV Eindhoven U19 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Nwaneri (31.), ill. Bars (42.), van Duiven (70.)
Sevilla U19 – RC Lens U19 0-1 (0-1)
Gólszerző: – ill. Herbin (5.)
C csoport:
Real Madrid U19 – Union Berlin U19 2-1 (0-1)
Gólszerzők: De Llanos (55.), C. Palacios (76.), ill. J. Friedrich (43.)
Sporting Braga U19 – Napoli U19 1-0 (0-0)
Gólszerző: Noro (10.), ill. –
Real Sociedad U19 – Inter U19 3-3 (1-2)
Gólszerzők: Orobengoa (11.), J. Martín (53., 90.), ill. A. M. Sarr (5.), Kamate (7.), Matjaz (64.)
Benfica U19 – Red Bull Salzburg U19 1-1 (0-0)
Gólszerzők: J. Veloso (82.), ill. Paumgartner (87.)
Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…
Újabb áldozatot szedett a sűrű meccsnaptár…
Kihirdette a névsort Julian Nagelsmann…
Az angol sportsajtóban megjelentek szerint a Newcastle United együttesét elhagyni készül januárban a “szarkákat” öt éve szolgáló Miguel Almiron. (Photo by George Wood/Getty Images) Mint ismert, a paraguayi válogatott szélső távozása már a nyáron is napirendi ponton szerepelt, ám akkor Almiron visszautasítva többek között az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) klubjait is, végül maradt Angliában. A […]
Amennyiben Salah valóban távozik a szezon végén…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Tizenegy gólra az abszolút csúcstól…
Két gólt szerzett a címvédő ellen…
A csapatkapitány nehéz mérkőzésre készül…
Messi duplázott a Columbus Crew otthonában…
A csapat edzője adott tájékoztatást…
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…