Declan Rice az utolsó pillanatokban fejelte az “ágyúsok” győztes találatát…
A manchesteri gárda meghatározta az említett játékos árát…
Egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet majd vissza…
Az Egyesült Államok labdarúgására gyakorolt hatása miatt…
Az idény végén lejár a középpályás kontraktusa…
Január elsejétől újra van csapata Mohamed Ihattarennek…
A szövetségi kapitány szeretné a nemzeti csapatban tudni őt…
A Burnley elleni 5:0-s vereség volt az utolsó csepp…
A fiatal játékos 18. születésnapja után hivatalossá válik a klubváltás…
Az Inter Miami magabiztos, 4-0-s győzelmet aratott a keleti konferencia sereghajtója, a Toronto FC ellen, azonban Jordi Albát és Lionel Messit is elvesztette a találkozón sérülés miatt. Előbbit a 35. percben, míg utóbbit a 37. percben cserélték le. Ezt követően mindössze nagyjából két további percbe telt, hogy az Inter Miami szurkolói tömegesen kezdjék elhagyni a stadiont. Úgy tűnt, nem sok embert érdekelt már a mérkőzés azután, hogy a két korábbi Barcelona-legenda már nem volt a pályán. Az Inter Miami edzője, Tata Martino szerint Messi a következő, Orlando City elleni mérkőzésen sem fog játszani.
(Borítókép: Photo by Carmen Mandato/Getty Images)
Declan Rice az utolsó pillanatokban fejelte az “ágyúsok” győztes találatát…
A manchesteri gárda meghatározta az említett játékos árát…
Egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet majd vissza…
Az Egyesült Államok labdarúgására gyakorolt hatása miatt…
Az idény végén lejár a középpályás kontraktusa…
Január elsejétől újra van csapata Mohamed Ihattarennek…
A szövetségi kapitány szeretné a nemzeti csapatban tudni őt…
A Burnley elleni 5:0-s vereség volt az utolsó csepp…
A fiatal játékos 18. születésnapja után hivatalossá válik a klubváltás…
A havazás miatt elmaradt a hétvégi összecsapásuk!
A középpályás elégedett a csapaton belül betöltött szerepével…
Több lehetőség is szóba került…
Különleges játékszert fognak használni…
Már csak négyen vannak versenyben…
A Premier League-ben hétközi fordulót rendeznek…
Hét gólt szerzett a tengerentúlon…
A konzervatív kezelés nem hozott javulást…
Elégedettek az egykori szélső munkájával…
Már azt is sejteni lehet, hogy ki veszi át a helyét!
Hiába volt a kezdőben az Atlético ellen, pályára már nem tudott lépni
Nem sokáig tartott az első vezetőedzői megbízatása…
Rendkívüli fejleményekről számolt be az MLSZ…
“A testem jelzett, így most pihenésre van szükségem…”