A magyar női válogatott pénteken játszotta az első mérkőzését a Nemzetek Ligája B divíziójában…
Női A válogatottunk döntetlennel mutatkozott be a Nemzetek Ligájába.
📲Az Albánia elleni 1-1-es találkozóról részletek hamarosan az mlsz.hu-n.#magyarok #noifoci #ittvagyunk #womensNationsLeague pic.twitter.com/LXMJCaQz6D— MLSZ (@MLSZhivatalos) September 22, 2023
A magyar női válogatott 1-1-es döntetlent ért Albánia vendégeként a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Bár a mieink nem kezdték rosszul a mérkőzést, az első játékrész derekánál mégis a vendéglátók szerezték meg a vezetést, miután egy szöglet után Qendresa Krasniqi a 27. percben volt eredményes. Hátrányban a magyar válogatott támadott többet, de képtelen volt válaszolni az első félidőben. A szünet utáni is a mieink játszottak fölényben, több kimaradt lehetőség után negyedórával a vége előtt Vachter szögletét követően Fenyvesi Evelin talált be.
A magyar válogatott egy ponttal kezdte meg szereplését, jövő kedden Írország ellen folytatja szereplését hazai pályán.
“Az első félidőben igazán jól játszottunk, sok távoli lövéssel is próbálkoztunk. Idővel aztán kissé idegesek lettünk, a szünet után viszont nem tudtuk ugyanúgy folytatni a találkozót és bár betaláltunk, a második félidő rosszabb volt, mint az első. Sajnos két alapemberünk sem tudott elutazni velünk, ők hiányoztak a védelemből. Szintén egy védőjátékosunk reggel betegedett meg, másikukat pedig a találkozó alatt kellett lecserélni. Viszont a lányok mindent beleadtak a pályán, aminek nagyon örülök” – nyilatkozta Margret Kratz szövetségi kapitány az mlsz.hu oldalon.
Albánia – Magyarország 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Krasniqi (27.), ill. Fenyvesi E. (74.)
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt