Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar vállogatott szélső a közelmúltban Ciprusra szerződött…
A legutóbb a Debreceni VSC-ben játszó magyar válogatott szélső, Varga Kevin az M1 aktuális csatornának adott interjúban beszélt a ciprusi Apollon Limasszolhoz szerződéséről:
“Szerettem volna mindenképpen külföldi bajnokságba igazolni, de csak akkor, ha ez szintlépéssel párosul. Most volt egy utolsó lehetőségem huszonhét évesen, hogy megragadjak külföldön, kíváncsi voltam, szabadon igazolhatóként milyen lehetőségeim lesznek, ezért is vártam ki, de nagyon jó döntést hoztam, mert itt újra fel tudom építeni magam. Már a nyár közepe óta volt érdeklődés az Apollon felől. A társak jól fogadtak, jó közegbe kerültem, minden professzionális a klubnál, a körülmények, az edzőpálya, a stadion, a stáb is, így nagyon jó helyen vagyok.”
A szélső arról számolt be, hogy az Apollonnál volt már edzőváltás, mert rosszul kezdte a bajnokságot, az új szerb szakember mindenképpen akart szélsőt igazolni, Vladan Milojevics kifejezetten rá gondolt. A ciprusi csapathoz egy hete aláíró Varga elárulta, még csak néhány edzésen van túl, de nagyon szimpatikus számára a stáb, illetve kezd körvonalazódni, mit várnak tőle.
“A mester nagy fegyelmet követel, és igényli a szélsőktől a kemény védőmunkát is, de bízom benne, hogy alapvetően támadó szerepkör hárul majd rám, így gólokkal és gólpasszokkal segíthetem a csapatot” – tette hozzá.
“Ahhoz, hogy a válogatott szóba jöhessen sokat kell játszanom, de azért dolgozom, hogy egy nap újra szerepeljek a nemzeti együttesben”“– fogalmazott a címeres mezt eddig 13-szor magára öltő Varga Kevin.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt