Ahogy arról beszámoltunk, az Arsenal 2-2-es döntetlent játszott a Tottenham ellen a londoni derbin, a találkozón pedig megsérült az Ágyúsok nagy nyári átigazolása, Declan Rice is. Mostanra elvégezték a vizsgálatokat is a játékoson, így kiderült, mennyire komoly a sérülése.
(Photo by Marc Atkins/Getty Images)
Az Arsenal középpályása, Declan Rice elkerülte a súlyos sérülést, miután hátfájdalmak miatt vasárnap le kellett cserélni a Tottenham Hotspur elleni 2-2-es bajnoki mérkőzés félidejében.
Rice eddig gyakorlatilag az szezon összes percében játszott, miután a nyár elején 105 millió fontért átigazolt a West Ham Unitedtől. A Spurs ellen azonban a szünetben cserét kért.
“Volt némi kellemetlen érzés a hátában”
– mondta Mikel Arteta, az Arsenal menedzser a mérkőzés után.
“Fel kell mérnünk a sérülését. Furcsa, amikor egy olyan játékos, mint ő, kéri, hogy cseréljük le, mert nem érzi jól magát. Remélhetőleg nem lesz komoly baja.”
A vizsgálatok azóta már megerősítették, hogy bár Rice-nak továbbra van panasza, az nem súlyos, és az elkövetkező napokban tovább folytatják a vizsgálatokat és a kezelését.
Leandro Trossard szintén kihagyta az észak-londoni derbit egy kisebb izomprobléma miatt, és további vizsgálatokra vár, de várhatóan a hétvégén már bevethető lesz. Gabriel Martinelli, aki az Everton ellen combhajlítósérülést szenvedett, továbbra is a rehabilitációját tölti. Bukayo Saka a Spurs ellen kapott egy ütést a lábára, de ez sem tekinthető súlyosnak, míg Thomas Partey továbbra is ágyéksérüléssel küszködik, de jól halad a felépülése. Jurrien Timber, aki szintén a nyári átigazolási időszakban érkezett a klubhoz, továbbra is hosszabb ideig nem léphet pályára, miután a szezonnyitó mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt