Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított védőjével, Konstantinos Tsimikasszal.
(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)
Igaznak bizonyult korábbi beszámolónk, mely szerint a Liverpool együttese szeretne szerződést hosszabbítani védőjével, Konstantinos Tsimikasszal. A “Vörösök” ugyanis a mai nap folyamán bejelentették, hogy sikerült egyességre jutniuk a görög játékossal a kontraktusa meghosszabbításáról. A balhátvéd korábbi szerződése 2025 nyaráig volt érvényes a csapattal, ezt toldották meg most a felek további két évvel, azaz 2027 nyaráig. Tsimikas ugyan az esetek többségében kiegészítő szerepet tölt be Andy Robertson mögött, de Jürgen Klopp rendkívül elégedett a 27 éves játékos teljesítményével, illetve Tsimikas is maradni szeretett volna Liverpoolban.
Konstantinos Tsimikas 2020 nyarán került a Liverpool együtteséhez, akik 13 millió eurót fizettek érte az Olympiakosz gárdájának. Az angol klub színeiben azóta 63 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 12 gólpasszt jegyzett, továbbá 3 trófeát nyert a csapattal.
Kostas Tsimikas has signed a new long-term contract with #LFC 🙌
— Liverpool FC (@LFC) September 25, 2023
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt