Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Folytatódtak az angol Ligakupa, azaz a Carabao Kupa küzdelmei a legjobb 16 közé jutásért. Több első osztályú csapat is egymásnak feszült szerda este, amiből így több is búcsúzott már ebben a körben, köztük hatalmas meglepetésre a Manchester City, amit a Newcastle ejtett ki, de kiesett a Brighton és az Aston Villa is. A Liverpool továbbment a Leicester ellen, ráadásul Szoboszlai Dominik góljával, ahogy az Arsenal is legyőzte a Brentfordot.
(Photo by George Wood/Getty Images)
A Newcastle United a Manchester Cityt fogadta. Guardiola gárdája magasan jobb volt az első félidőben, azonban ez csak meddő fölény volt, mert hiába a helyzetek, betalálni nem tudtak. A második félidőre feljavult kicsit a Newcastle, és ezt ki is használta, hiszen az 53. percben a vezetést is megszerezte Isak góljával. A City próbálkozott, de továbbra sem talált be, így a Newcastle lesz ott a következő fordulóban.
A Chelsea a Brightonnal találkozott és nagyon érett már, hogy a londoniak végre egy hónap után ismét betaláljanak. A Sirályok jól játszottak, voltak helyzeteik, de ezeket nem tudták értékesíteni. Nem úgy a másik oldalon Jackson, aki az 59. percben laposan lőtte be a labdát a bal alsó sarokba. Erre a Brighton nem tudott válaszolni, így búcsúzott a sorozattól.
Az Arsenal a Brentford ellen lépett pályára. Az Ágyúsok nagyon hamar, már a 8. percben megszerezték a vezetést, amikor Nketiah passza után Nelson lőtt a jobb alsó sarokba A játék képét tekintve minimum kiegyenlített volt a mérkőzés, sőt, volt, amikor a Brentford volt jobb, de egy érvénytelen gólnál nem jutottak többre, így az Arsenal jutott a következő fordulóba.
Az Aston Villa az Evertont fogadta. A vendégek szerezték meg a vezetés Garner góljával a 15. percben, és ezzel a vezetéssel húzták ki a félidőt. A második játékrészben kétgólosra növelték ezt az előny Calvert-Lewin találatával az 50. percben. Az Aston Villa csak egy szépítésre volt elég a 84. percben Kamara góljával, így kiesett a sorozatból.
A Liverpool a már másodosztályú Leicester ellen lépett pályára, és már nagyon hamar, a 3. percben hátrányba került McAteer bombája után. Szenvedett egy kicsit a Pool, de a 48. percben Gakpo góljával kiegyenlített. A 70. percben a vezetést is megszerezte Klopp gárdája a csereként beálló Szoboszlai révén, aki hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba. A végeredményt végül Diogo Jota állította be a 89. percben, így a Liverpool lesz ott a legjobb 16 között.
A Bournemouth a Stoke Cityvel találkozott. A hazai csapat szinte végig jobb volt a mérkőzésen, bár az első félidőben nem találtak be. Ez a második félidőre megváltozott, és az 51. percben Solanke szerzett gólt, majd az 54. percben Rothwell talált be, újabb gól pedig már egyik oldalon sem esett, így a Bournemouth simán jutott tovább. Kerkez Milos végigjátszotta a találkozót.
A Fulham a Norwich ellen játszott és jobban, mint másodosztályú ellenfele. A 12. percben a vezetést is megszerezték a hazaiak Carlos Vinicius góljával, és ezt az előnyt tartani is tudták. A 72. percben érkezett a második Fulham-gól most Iwobi révén, amire mindössze néhány perc múlva válaszolni tudott a Norwich Sainz találatával, de ennél többre nem futotta a vendégeknek.
Newcastle United – Manchester City 1-0
Chelsea – Brighton 1-0
Arsenal – Brentford 1-0
Aston Villa – Everton 1-2
Liverpool – Leicester (II.) 3-1
Bournemouth – Stoke City (II.) 2-0
Lincoln (III.) – West Ham 0-1
Fulham – Norwich (II.) 2-1
Blackburn (II.) – Cardiff (II.) 5-2
Manchester United – Crystal Palace 3-0
Salford (IV.) – Burnley 0-4
Bradford City (IV.) – Middlesbrough (II.) 0-2
Exeter (III.) – Luton 1-0
Ipswich Town (II.) – Wolves 3-2
Mansfield (IV.) – Peterborough (III.) 1–1 – 11-esekkel 3–2
Port Vale (III.) – Sutton (IV.) 2-1
Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Sok tehetséges leendő játékvezető jelentkezett…
Fiatal játékossal erősítene nyáron a manchesteri együttes…
Hosszú távú szerződést kötöttek vele…
Egyre nagyobb az érdeklődés a játékos iránt…
Képtelenek voltak meglepetést okozni…
A csapatkapitány elmondta, mi vezetett a törökök elleni vereséghez…
Tovább folytatódott Paraguay felzárkózása…
A szövetségi kapitány még bízik a párharc megnyerésében…
Skócia idegenben győzte le Görögországot…
Portugália kikapott Dániától, Németország hátrányból fordítva győzte le Olaszországot…
A csoportorvos halála miatt nem játszották le az Osasuna elleni mérkőzést…
Az ázsiai zónában kelt el az első kiadó hely…
Véget ért számára az idény…