A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Most pótolták be a labdarúgó NB I 1. fordulójából elhalasztott mérkőzést, amit a bajnok Ferencváros és a tavalyi ezüstérmes Kecskemét vívott egymással.
Az előző szezonban a Ferencváros mumusának bizonyult a Kecskemét, hiszen Szabó István együttese a 3 egymás elleni bajnokiból kettőt megnyert, 1 döntetlen mellett. Az első félidő alapján a zöld-fehérek ezúttal sem számíthattak könnyebb mérkőzésre, mivel nagyon nehezen tudtak átjutni a vendégek védelmén. Az első veszélyes lehetőség ráadásul a Kecskemét előtt alakult ki a 10. percben, amikor Iyinbor lövését Ramireznek kellett kivágnia a gólvonalról. Az első veszélyes hazai lehetőségre a 25. percig kellett várni, ekkor egy szöglet után Zachariassen fejesét kellet a léc alól kiszednie Vargának. A játékrész második felében a Kecskemét jobban visszahúzódott a kapuja elé, ezzel pedig nem igazán tudott mit kezdeni Stankovic csapata, így 0:0-s állással vonulhattak szünetre a felek.
A második játékrész első nagy helyzete a Fradi előtt adódott az 51. percben, miután Wingo 13 méterről leadott lövését Varga védte bravúrral. A Ferencváros meddő fölénye aztán a 72. percben góllá érett. A zöld-fehérek a 11. szögletüket végezhették el, Abu Fani beadására pedig tökéletesen érkezett középen Sigér, aki védhetetlenül a hálóba bólintotta a labdát, 1-0! A 86. percben végleg lezárhatta volna a találkozót a hazai gárda, Marquinhos középre tett labdája után ugyanis Zachariassen centikkel maradt csak le a beadásról, így nem tudta az üresen maradt kapuba juttatni a játékszert. A Kecskemét próbálkozott becsülettel az egyenlítés érdekében, de nem jártak sikerrel, így sorozatban harmadik bajnokijukon maradtak pont nélkül, míg a Ferencváros ezzel a sikerrel a tabella élére ugrott.
Ferencváros – Kecskemét 1-0 (0-0)
Helyszín: Groupama Aréna Vezette: Karakó F.
Gólszerző: Sigér (72.) ill.-
Sárga lapok: Abena (83.) ill. Kiss (27.), Zeke (49.), Tóth (71.), Vágó (89.)
Kiállítás: –ill.-
Ferencváros: Dibusz – Ramirez, Abena, Wingo, Makreckis – Ben Romdhane (Abu Fani 57.), Sigér – Lisztes (Varga 57.), Zachariassen, Marquinhos (Civic 87.) – Pesic (Botka 77.) Vezetőedző: Dejan Stankovic
Kecskemét: Varga – Szűcs, Belényesi, Szalai – Iynbor, Vágó, Szuhodovszki, Zeke – Kiss (Zsótér 46.), Szendrei (Tóth 61.), Horváth (Pálinkás 77.) Vezetőedző: Szabó István
A játéknap másik eredménye:
Szerda:
Paks – Debreceni VSC 2-0
A bajnokság aktuális állása:
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Öt év után hagyta el az angyalföldieket…
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Négy év után váltott klubot a korábbi MVP…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!