A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Egyre nagyobb bajban van a Barcelona, miután a spanyol ügyészség vádat emelt a katalán klub ellen vesztegetés gyanúja miatt.
(Photo by Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images)
A spanyol Marca információi szerint Joaquin Aguirre, a barcelonai törvényszék első számú bírája szerint bűncselekménynek minősülhet az a 7,5 millió euró, amelyet a Barcelona 17 éven át fizetett Jose Maria Enriquez Negreirának, a játékvezetői bizottság korábbi alelnökének. A klub ellen már vádat emeltek, de letartóztatásokat nem terveznek rendőrségi források szerint.
A bíró a hírek szerint vesztegetéssel vádolja a Barcelonát, valamint több olyan személyt is, akik fontos szerepet töltöttek be a klubnál. A lap az El Debate értesüléseire hivatkozva hozzáteszi, hogy a két korábbi Barca-elnök, Josep Maria Bartomeu és Sandro Rosell, illetve Negreira és a fia is érintettek.
Közben az El Confidencial elmagyarázta, hogy mit jelent pontosan a megvesztegetés jogi értelemben Spanyolországban.
“Olyan bűncselekményről van szó, amely nem követeli meg konkrét felek megvesztegetésének bizonyítását, és amely súlyosabb büntetést helyez kilátásba, mint a magánszemélyek közötti korrupció bűncselekménye, amelyet eddig tulajdonítottak az ügynek”
– mutatott rá az említett kiadvány.
A vesztegetés tehát súlyosabb büntetést von maga után, mint a korrupció bűntette, ami miatt eddig a Barcelona ellen nyomoztak. Mint ismeretes, a katalán klub 2001 és 2018 között több mint 7 millió eurót fizetett Negreirának és annak fiának, hogy elemzéseket kérjen tőlük. A kifizetések ténye már bebizonyosodott, ám az még nem teljesen biztos, hogy pontosan miért is fizetett nekik a klub.
Ha bűnösnek találják a korábban említett személyeket, akár hat év szabadságvesztésre is ítélhetik őket Spanyolországban. A Barcelona pénzbüntetést is kaphat, de akár kizárhatják őket a bajnokságból, valamint a Bajnokok Ligájából is. Az UEFA már néhány hónappal ezelőtt vizsgálatot indított a katalán gárda ellen, azonban a szezon elején úgy döntött, hogy a katalánok szabadon indulhatnak a Bajnokok Ligájában ebben a szezonban, de azt is kilátásba helyezte, hogy nem zárja ki a jövőbeni szankciókat az ügy alakulásától függően.
A katalán Sport szerint viszont a Barcelona egyáltalán nem aggódik a vesztegetés vádja miatt, mivel számoltak azzal, hogy ez lehet az ügy folytatása. A magabiztosságuk oka, hogy egyetlen játékvezetői kifizetést sem találtak a nyomozók, ezért nincs semmilyen bizonyíték a megvesztegetésre.
A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Arra még van esély, hogy Bosznia-Hercegovina ellen pályára lépjen!
Hosszabb kihagyásra kényszerül…
Kétgólos előnyről nem tudtak nyerni…
Jövő nyáron szerződtetnék az angolok a spanyol középpályást…
Az első angolok elleni győzelem több különlegességgel is párosult…
A mai este folyamán pályára lép többek között a magyar válogatott is…
Nem újdonság számára a mostani helyzet…
A világsztárok helyett a Botafogo játékosai húzták a szekeret…
Kolumbia 2022. februárja óta először kapott ki rendes játékidőben…
Két gólos előnyt adtak le Rómában az olaszok a belgák ellen…
Lehetett volna gála is, végül egy szűk, egy gólos siker született.
Pár héten belül visszatérhet!
Elképesztő tülekedés lehet a feljutó helyekért…