Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: nem bírt egymással a Genk és a Ferencváros! – videóval

Az Európa-konferencialiga 3. fordulójában az F-csoportot vezető Ferencváros a Genk otthonába látogatott.

Kevés lehetőséget hozott az első félidő első része, csak pár távoli lövést lehetett feljegyezni, amelyek messze elkerülték a kapukat. Az első jelentősebb lehetőségre a 29. percig kellett várni, amikor Abu Fani Sigér elé emelte a labdát, aki 6 méterre a kaputól került ígéretes helyzetbe, de a kapus jól zárta a szöget és védeni tudta a közeli próbálkozást. A Genk első veszélyes helyzete a 42. minutumban alakult ki, amikor a korábbi ferencvárosi játékos, Paintsil 17 méterről leadott lövése csattant a felsőléc tetején. A játékrész utolsó percei egyértelműen a hazaiaké voltak, de a magyar csapat megúszta ezeket a perceket, így 0:0-s állással vonulhattak pihenni a felek.

A második félidő első veszélyes lehetősége is a Genk előtt adódott: egy beadás után Zeqiri fejelhetett a tizenegyespont magasságából, de a próbálkozása középre tartott, így nem okozott gondot Dibusz számára. A játékrész közepén az első veszélyesebb Fradi helyzet is kialakult: Owusu kapta meg a labdát a szélen, majd befelé törve jó helyzetbe hozta magát, a lövése viszont elszállt a kapu mellett. A mezőnyben inkább a Genk irányította a játékot, de újabb védést Vandevoordtnak kellett bemutatnia, aki Abu Fani távoli lövését tolta szögletre. Az ebből következő szögletből majdnem megszerezte a vezetést a Ferencváros, de Owusu lövésénél a jobb kapufa megmentette a hazaiakat. A hosszabbításban ugyan emberelőnybe került a Ferencváros Arokodare kiállítása miatt, de ezzel már nem tudott élni a magyar csapat, összességében viszont így is egy értékes pontot hozott el egyik fő riválisa otthonából Stankovic együttese.

Genk – Ferencváros 0-0 (0-0)
Helyszín:
Cegeka Arena Vezette: A. Stavrev
Gólszerzők: -ill.-

Sárga lapok: Arteaga (29.), El Khannouss (60.) ill. Botka (40.)
Kiállítás: Arokodare (90+3.) ill.-

Genk: Vandevoordt – Arteaga, Cuesta, McKenzie, Munoz – El Khannouss, Heynen, Galarza, Paintsil (El Hadj 90.) – Zeqiri (Arokodare 75.), Bonsu Baah (Yira Sor 75.) Vezetőedző: Wouter Vrancken

Ferencváros: Dibusz – Botka (Ben Romdhane 46.), Mmaee, Cissé (Abena 46.), Ramirez (Pászka 82.) – Abu Fani, Sigér, Zachariassen (Owusu 65.) – Makreckis, Pesic (Lisztes 73.), Marquinhos Vezetőedző: Dejan Stankovic

A mérkőzés összefoglalója:

Az F-csoport eredményei:

Fiorentina – Cukaricki 6-0
Genk – Ferencváros 0-0

Az F-csoport aktuális állása:

Standings provided by Sofascore