Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ajax: távozhat a csapatkapitány is! – sajtóhír

Amennyiben rosszmájú megjegyzést szeretnénk tenni, azt is mondhatnánk, hogy elhagyni készül az amszterdami ‘süllyedő hajót’ Steven Bergwijn. Az Ajax csapatkapitánya, Fabrizio Romano szerint Szaúd-Arábiába szerződhet a januári átigazolási időszak alatt.

 

Mint ismert, az Ajax pocsékul kezdte a szezont, a patinás holland klubnál hatalmasnak tűnik a káosz, mind a játékoskeretet, mind a klubvezetést, mind pedig az edzőkérdést illetően – Utóbbi kapcsán már váltottak is az amszterdamiak.

A gyenge szereplés egyik újabb következménye lehet, hogy Steven Bergwijn azok után, hogy visszatért a Tottenham együttesétől 2022 nyarán, máris távozhat a klubtól.

Fabrizio Romano beszámolója szerint a 32-szeres holland válogatott támadó elsősorban sportszakmai okokból fontolóra veheti januári ajánlatait, amelyek kapcsán szaúdi megkeresésről, és az angol Premier League-be való visszatérés lehetőségéről is hallani.

Romano szerint a szaúdi-vonalat illetően érdemes lehet megjegyezni, hogy helyi élcsapatok már a nyáron is szerződtették volna busás fizetés ellenében Bergwijn-t, aki akkor még maradt az Ajaxnál (…)

Steven Bergwijn piaci értékét a mértékadó Transfermakrt 20 millió euróra taksálja. A 26 esztendős játékos szerződése 2027 nyaráig szól az Ajaxnál.