Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Politano gólja kevés volt, a Napoli nem tudta legyűrni hazai pályán az Union Berlint! – videóval

A Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában a szerdai játéknapot a Napoli – Union Berlin és a Real Sociedad – Benfica összecsapások nyitották.

(Photo by Matthias Koch/picture alliance via Getty Images)

Nagy lépést tehetett ma este a továbbjutás felé a Napoli csapata, amely a pocsék szériát futó Union Berlint látta vendégül. A hazaiak ennek fényében az első percektől kezdve igyekeztek magukhoz ragadni a kezdeményezést, de sokáig nem tudtak igen nagy helyzeteket kidolgozni a jól megszervezett berlini védelemmel szemben. A 24. percben aztán Natan révén nagyon közel járt a vezetés megszerzéséhez a Napoli, azonban a védő közeli fejese nem talált célt. A 30. minutumban már sikerült megzörgetni a vendégek hálóját: Di Lorenzo támaszkodása miatt azonban érvénytelenítette a gólt a játékvezető. A 39. percben viszont már semmi sem mentette meg a német együttest: Mario Rui beadása megpattant az egyik védő lábán, ami így pont eltalálta a középen érkező Politanót, róla pedig a hálóban kötött ki a labda, 1-0! A szünet előtti utolsó pillanatokban még nagyon közel járt az egyenlítéshez a berlini gárda, Juranovic szabadrúgása azonban a jobb kapufán csattant, így 1:0-s állással vonulhattak szünetre a felek.

A második játékrész elején könnyed megduplázhatta volna az előnyét az olasz csapat, ezeket a lehetőségeket viszont elpuskázták, amit meg is büntetett az Union. Az 52. percben egy ellentámadás végén Becker lőhetett kapura, amit még nagy bravúrral védett Meret, a kipattanót viszont Fofana a hálóba passzolta, 1-1! Az egyenlítést követően a Napoli játékosok nem tudtak sebességet váltani, és teljesen veszélytelenek voltak a vendégek kapujára, míg a berliniek több veszélyes ellentámadást is vezettek. A véghajrára fordulva a németek már teljes mértékben csak a védekezéssel törődtek, még nehezebbé téve ezzel a Napoli számára a második gól megszerzését. A 96. percben Kvaratskhelia eresztett meg egy ígéretes lövést de Rönnow a helyén volt és védeni tudta a próbálkozást. Ezen felül viszont már nem alakított ki újabb lehetőséget a Napoli, így meglett az Union Berlin első pontja a BL-ben.

Napoli – Union Berlin 1-1 (1-0)
Helyszín:
Stadio Diego Armando Maradona Vezette: D. Makkelie
Gólszerzők:
Politano (39.) ill. Fofana (52.)
Sárga lapok: Simeone (90.) ill. Bonucci (41.), Jaeckel (66.), Tousart (76.)
Kiállítás: ill.-

A mérkőzés összefoglalója:

A C-csoport további programja:

21:00 Real Madrid – Braga (Tv: Sport 1)

A C-csoport aktuális állása:

Standings provided by Sofascore

Az első 3 forduló eredményeit figyelembe véve egyértelmű esélyesként várta az összecsapást a Real Sociedad csapata, amely a még pont és rúgott gól nélkül álló Benficát látta vendégül. Az első 22 percet látva abszolút elmondható volt, hogy az esélyesség terhe nem nyomta össze a hazai gárdát, amely ez idő alatt ötször is bevette a Benfica kapuját. Az első gól a 6. percben született: egy szöglet után Munoz lőtt a kapu irányába, amire a kapu torkában Merino csapott le és közelről a hálóba továbbította a labdát, 1-0! A következő gólig 5 percet kellett várni, amiben a Benfica védelme is alaposan közreműködött: Florentino rosszul hátratett labdájára Otamendi és Oyarzabal startolt rá, a versenyfutást pedig a Sociedad támadója nyerte meg, majd higgadtan elpasszolta a kapus mellett a labdát, 2-0! Ezt követően két újabb gólt összehoztak a hazaiak a 20. percet megelőzően, de az elsőt kezezés, a másodikat pedig les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az 5. kapuban kikötő labda viszont már meghozta a 3. érvényes találatot: Barrenetxea kapta meg a tizenhatos szélén a labdát, majd miután kicselezte a védőjét, szépen kilőtte a hosszú felsőt, 3-0! A 27. percben aztán Otamendi szabálytalansága után büntetőt ítélt a játékvezető, amit Brais Mendez végzett el, a lövése viszont a kapufán csattant, megmentve ezzel a Benficát a negyedik bekapott góltól.

A második játékrész elején aztán összejött a szépítés a Benfica részéről, ami a portugál csapat első BL gólja volt a mostani kiírásban. Egy kapu előtti kavarodás után Otamendi centerezett, középen pedig Rafa Silva érkezett és passzolta a hálóba a labdát, 3-1! A bekapott gól viszont egyáltalán nem zavarta meg a hazaiakat és teljes mértékben kézben tartották a találkozót, folyamatos labdajáratással eldugva a labdát a Benfica játékosok elől. A második félidő ennek fényében szép csendben lecsorgott, így a Real Sociedad nagyon simán és teljesen megérdemelten nyerte meg az összecsapást, szinte teljesen biztossá téve a továbbjutásukat a legjobb 16 közé.

Real Sociedad – Benfica 3-1 (3-0)
Helyszín:
Reale Arena Vezette: A. Taylor
Gólszerzők:
Merino (6.), Oyarzabal (11.), Barrenetxea (21.) ill. Rafa Silva (49.)
Sárga lapok: Barrenetxea (63.), Carlos Fernández (86.) ill. Florentino (20.)
Kiállítás: ill.-

A mérkőzés összefoglalója:

A D-csoport további programja:

21:00 Salzburg – Inter

A D-csoport aktuális állása:

Standings provided by Sofascore