Nemzetközi lapértesülések szerint a Flamengo ismét megkísérli a River Plate karmesterének megszerzését…
(Photo by Manuel Cortina/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
A TyC Sports információi szerint a Flamengo egy 16 millió dolláros ajánlattal készül megszerezni a River Plate húzóembere, Nicolás de la Cruz játékjogát, akit már évek óta szeretnének leigazolni.
A 26 éves középpályás 2017 óta áll a River alkalmazásban, azóta minden sorozatot figyelembe véve 210 tétmérkőzésen 36 gól és 40 gólpassz fűződött a nevéhez. De La Cruz tagja volt a 2018-as Libertadores-kupát és a 2019-es Recopa Sudamericanát megnyert együttesnek, valamint többek közt két-két argentin kupát és szuperkupát, illetve országos bajnoki címet nyert a csapattal.
A 24-szeres uruguayi válogatott futballista korábban kizárólag nevelőcsapatában, a Liverpool Montevideóban játszott. De La Cruzt még 2025-ig köti szerződés a Riverhez, melyet szeretne kitölten, azonban azt sem titkolta, hogy a közeljövőben új irányokat szeretne keresni, így érdekes lehet számára a riói klub érdeklődése.
A River nyilvánvalóan nem szeretné eladni a csapat egyik legjobbját, így vélhetően minden a játékos elhatározásán múlik majd.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt