A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttese hivatalos oldalán közölte, hogy beigazolódtak az előzetes sejtések, ugyanis a csapat középpályása, Gavi súlyos sérülést szenvedett.
(Photo by Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)
Igaznak bizonyultak a korábbi sejtések, a Barcelona középpályásával, Gavival kapcsolatban. A 19 éves futballista a spanyol válogatott Grúzia elleni mérkőzésén szenvedett súlyosnak tűnő sérülést, ami miatt a 25. percben le kellett őt cserélni. Az orvosi vizsgálatokat követően hivatalos közleményt adott ki a katalán klub, melyben közölték, hogy az alapembernek számító tehetség elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a jobb térdében, illetve az oldalsó meniszkusza is megsérült. A spanyol sajtó szerint 6-8 hónapos kihagyás vár Gavira, ami azt jelenti, hogy ebben a szezonban már nem léphet pályára, illetve az Európa-bajnokságról is le fog maradni.
A Barcelona még azt is közölte, hogy Gavit a napokban fogják megműteni, majd ezt követően fognak a játékos rehabilitációjval kapcsolatban további információkat adni.
𝗟𝗔𝗧𝗘𝗦𝗧 𝗡𝗘𝗪𝗦 🚨
Gavi medical update 👇
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 20, 2023
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt