Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
Keddről szerdára virradóra a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozat 6. fordulójában rendezték meg a Brazília és Argentína közti slágermérkőzést…
(Photo by Buda Mendes/Getty Images)
A dél-amerikai kvalifikációs sorozat legnagyobb rangadóján a világbajnoki címvédő Argentína 1-0-s győzelmet aratott Brazília vendégeként a riói Maracana Stadionban.
A mérkőzés a párharcban megszokott küzdelmes stílusban kezdődött, mindkét oldalt kemény belépők alapozták meg a hangulatot. Az ötödik percben Gabriel Jesus kapott sárga lapot, amiért maga mögé nyúlva arcon vágta De Pault, kisvártatva Raphinát ugyancsak figyelmeztették. A brazilok hazai környezetben próbáltak kezdeményezően fellépni, az argentinok kezdetben inkább az ellentámadásokra rendezkedtek be, majd egyre inkább átvették az irányítást, és több támadást vezettek. Mindkét oldalt akadtak ugyan próbálkozások, az első félidő kevés valamire való lehetőséget hordozott magában, inkább a játék fizikai jellege dominált, nehezen alakult ki folyamatos játék. Így aztán az első 45 perc nagyobb lehetőségek nélkül gól nélküli döntetlennel ért véget.
A második félidő elején a házigazda igyekezett rákapcsolni, több ígéretes támadást vezetett, de az argentinok szívósan védekeztek. Tíz perc elteltével Raphinha ugrott ki a jobb oldalon, de éles szögből leadott lövésének E. Martínez állta az útját. Néhány perccel később egy újabb brazil ajtó-ablak helyzet alkalmával Gabriel Jesus elfutása után Martinelli közeli lövésénél ismét az argentin kapus védett bravúrral. A második játékrész derekához közeledve Lo Celso bal oldali szögletéből az előre húzódó Nicolás Otamendi fejelte be az ötös előteréből védhetetlenül az argentinok vezető gólját. A gól utáni percekben mindkét csapat több cserét hajtott végre, az argentinok szilárdítani szerették volna a csapatot, a brazilok pedig további támadókat vezényeltek pályára. A Selecao elkeseredett támadásokat vezetett az egyenlítés érdekében, azonban képtelenek voltak igazi lehetőséget kialakítani E. Martínez kapuja előtt. A 78. percben Messit többszöri ápolás után lecserélték, Di María váltotta. Az utoló tíz percen belül a brazilok tíz emberre fogyatkoztak, miután a becserélt Joelinton megütötte De Pault, így az azonnali kiállítás sorsára jutott. A brazil válogatott igyekezete hiábavaló volt, képtelen volt kiegyenlíteni.
Argentína a 2019-es Copa América-döntő után ismét 1-0-s győzelmet aratott a Maracanában a brazilok ellen.
Ezzel a Selecao története során először vívott meg egymás után négy vb-selejtezőt nyeretlenül és először veszített el egymás után három vb-selejtezőt, mellyel a hatodik helyre csúszott vissza a táblázaton, és lassan a vb-kijutása is veszélybe kerülhet. A brazil válogatott története során először vesztett hazai pályán vb-selejtezőn. Ellenben az argentin válogatott a néhány nappal ezelőtti, Uruguay elleni fiaskót feledtetve, továbbra is vezeti a dél-amerikai selejtezősorozatot.
Brazília – Argentína 0-1 (0-0)
Helyszín: Maracana Stadion (Rio de Janeiro); Vezette: Piero Maza (chilei)
Gólszerző: – ill. Otamendi (63.)
Sárga lap: Gabriel Jesus (5.), Raphinha (14.), Carlos Augusto (33.), ill. –
Kiállítva: Joelinton (81.), ill. –
Brazília: Alisson – Emerson Royal, Marquinhos (Nino 46.), Gabriel Magalhaes (Joelinton 72.), Carlos Augusto – André, Bruno Guimaraes (Douglas Luiz 78.) – Raphinha (Endrick 72.), Rodrygo, Martinelli (Raphael Veiga 78.), Gabriel Jesus. Szövetségi kapitány: Fernando Diniz.
Argentína: E. Martínez – Molina, C. Romero, Otamendi, Acuna (Tagliafico 66.) – Lo Celso (N. González 70.), E. Fernández (Paredes 70.), De Paul, A. Mac Allister – Messi (Di María 78.), J. Álvarez (La. Martínez 78.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni.
A dél-amerikai kvalifikációból az első hat helyezett automatikusan kijut a következő világbajnokságra, míg a hetedik helyen végző csapat pótselejtezőt fog játszani a részvételért.
Paraguay – Kolumbia 0-1
Ecuador – Chile 1-0
Uruguay – Bolívia 3-0
Brazília – Argentína 0-1
Peru – Venezuela 1-1
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!