Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
Görög sajtóinformációk szerint a Panathinaikosz csapatánál mellőzött magyar középpályás a januári átigazolási időszakban klubot válthat…
A görög Sportday információi szerint a Panathinaikosz mellőzött magyar középpályása, Kleinheisler László minden bizonnyal a januári átigazolási időszakban el fogja hagyni csapatát. A forrás megemlítette, hogy a játékos ügynökei már keresik a lehetőségét annak, hogy a labdarúgó visszatérjen Horvátországba vagy Magyarországra.
A 29 éves középpályás sorozatos sérülései miatt 2023-ban mindössze három mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban. Kleinheisler januárban igazolt az Eszéktől a patinás görög csapathoz, amely színeiben az előző szezon második felében fontos szereplőnek bizonyult, tavasszal 16 találkozón két gólt is szerzett. Az új idényben azonban – részben a sérülése miatt – parkolópályára került, három BL-selejtezőn összesen csupán 58 percet töltött a pályán, többször volt sérült, de amikor egészséges volt, akkor sem minden alkalommal nevezték be.
Kleinheisler 2015 óta 47 mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban, eddig három gólt szerzett a címeres mezben.
A válogatott labdarúgó hazánkbana Videoton, a Puskás Akadémia és a Ferencváros csapataiban szerepelt, de megfordult német Werder Bremen, a kazah Asztana és a horvát bajnokságban szereplő Eszék kötelékében is.
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!