A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
Egészen megdöbbentő eredményt hozott a Bayern München hazai mérkőzése az FC Köbenhavn ellen, a dán csapat egy 17 mérkőzéses győzelmi sorozatnak vetett véget a csoportkörben…
(Photo by Sven Hoppe/picture alliance via Getty Images)
Számára tét nélküli mérkőzésen fogadta a Bayern München a továbbjutásért küzdő dán ellenfelét a Bajnokok Ligája csoportköreinek ötödik fordulójában, hiszen a német csapat toronymagasan bebiztosította a továbbjutását, és a csoportelsőségét egyaránt az előző forduló folyamán, így a bajorok finoman szólva sem tették oda magukat a kiélezett bajnokság mellett.
Az első félidő folyamán bebizonyosodott amire mindenki számított; a Bayern München ugyan kétszer annyi alkalommal rúgott kapura az első 45 perc folyamán, azonban a németek szemmel láthatóan nem erőltették meg magukat a vezetés megszerzéséért, míg a dánok hiába küzdöttek, a fél gőzzel játszó németek ellen sem tudtak gólt találni.
A második etapban a Köbenhavn megérezte a vérszagot, a vendégek hat alkalommal lőttek kapura, míg a Bayern München öt alkalommal próbálkozhatott.
A dráma az utolsó percben érkezhetett volna, egy müncheni tizenegyes formájában, azonban a VAR közbeszólt, a hazai tizenegyes pedig elmaradt a Köbenhavn legnagyobb örömére.
A dánok így a csoport második helyén tanyáznak, a Galatasaray és a Manchester United előtt állva a teljesen zűrzavaros csoportban.
Bayern München – Köbenhavn 0-3 (0-1)
Gólszerzők: – ill. –
Kiállítás: – ill. –
Bayern Munchen: Manuel Neuer, Dayot Upamecano, Leon Goretzka, Alphonso Davies (Frans Krätzig), Konrad Laimer, Thomas Müller, Raphaël Guerreiro (Aleksandar Pavlovic), Joshua Kimmich, Harry Kane, Mathys Tel (Serge Gnabry), Kingsley Coman (Leroy Sané).
FC Köbenhavn: Kamil Grabara, Nicolai Boilesen (Peter Ankersen), Denis Vavro, Kevin Diks, Elias Jelert, Rasmus Falk Jensen, Lukas Lerager, Diogo Gonçalves (Oscar Højlund), Viktor Claesson (Orri Steinn Óskarsson), Mohamed Elyounoussi, Roony Bardghji (Elias Achouri).
Az A-csoport eredményei és további programja:
Galatasaray – Manchester United 3-3
Bayern München – FC Köbenhavn 0-0
Az A-csoport aktuális állása:
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok