Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: megköszönték Fabio Grosso munkáját a Lyonnál! – Hivatalos

A francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Lyon együttese hivatalos oldalán bejelentette a hírt, miszerint már nem Fabio Grosso látja el a vezetőedzői feladatokat a csapatnál.

Már az elmúlt napokban keringtek olyan pletykák, melyek szerint hamarosan sor kerülhet Fabio Grosso leváltására a Lyon kispadján. Nos ezek a pletykák hamar hivatalos bejelentéssé váltak, a Lyon vezetősége a mai nap folyamán ugyanis hivatalos közleményben közölte, hogy már nem az olasz tréner látja el a vezetőedzői feladatokat. A klub a közleményben azzal indokolta a döntését, hogy az elmúlt időszak eredményeit figyelembe véve, valamint a csapat helyzetének alapos kielemzését követően Grosso munkaszerződésének megszüntetését látták a legjobb megoldásnak. A kispadról nem csak a 46 éves szakembernek, hanem a stábtagoknak, így Raffaele Longonak, Francesco Vaccariellonak, Vittorio Carellonak és Mauro Carrettának is távozniuk kell.

A 13 fordulót követően a sereghajtó helyen álló Lyon irányítását a szombati Lens elleni mérkőzésen Pierre Sage fogja megoldani, aki eddig a klub utánpótlásában dolgozott. A szűk közleményben a vezetők még megköszönték Grosso és a stábja professzionális hozzáállását, és a csapat iránt tanusított odaadásukat. Grosso összesen 7 mérkőzés erejéig ült a csapat kispadján, ez idő alatt 1 győzelmet, 2 döntetlent és 4 vereséget könyvelhetett el.