Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A Newcastle United 1-0-ra győzött a Manchester United ellen az angol bajnokság (Premier League) egyik hétvégi rangadóján…
(Photo by Ibrahim Ezzat/NurPhoto via Getty Images)
Egybehangzó szigetországi lapértesülések szerint a Newcastle United első számú kapusa, Nick Pope súlyos vállsérülést szenvedett a találkozón, amely következtében akár 4-5 hónapos kihagyásra is számíthat.
A “szarkák” rutinos kapusát a hajrában kellett lecserélni, és a meccs után Eddie Howe menedzser úgy fogalmazott, hogy játékosát minden bizonnyal műteni kell.
A 31 éves kapus védett csapata eddigi összes bajnoki mérkőzésén a szezonban, és az előző idényben is 37 PL-találkozó jutott neki. A tízszeres angol válogatott kapusnak akár a jövő nyári Európa-bajnokságon való szereplése is veszélybe kerülhet.
A Newcastle keretében még Martin Dubravka és Loris Karius található kapusként, így könnyen lehet, hogy új hálóőrt fognak igazolni a közeljövőben.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…