Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Minden bizonnyal a 2023/2024-es szezonban már nem léphet pályára az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttesének védője, Joel Matip.
(Photo by Severin Aichbauer/SEPA.Media /Getty Images)
Komoly érvágás érte a Liverpool együttesét nemrégiben, ugyanis kiderült, hogy Joel Matip súlyos sérülést szenvedett. A kameruni védőt még a hétvégi, Fulham ellen 4:3-ra megnyert találkozón kellett lecserélni. Az azóta elvégzett orvosi vizsgálatok megállapították, hogy Matipnak az elülső keresztszalagja szakadt el, ezt pedig Jürgen Klopp a Sheffield United elleni 2:0-s sikert követően meg is erősítette.
Sajnos erre számítottam az első másodperctől kezdve. Minden jel arra mutatott, hogy ez egy keresztszalag-sérülés, nagyon szerencsétlen eset ez. Komoly érvágás számunkra Matip kiválása.
A “Vörösökkel” kapcsolatos hír még, hogy a Sheffield elleni mérkőzésen Alexis Mac Allistert is le kellett cserélni egy belépőt követően, és jelenleg nála is kérdéses, hogy mikor térhet vissza a pályára.
Jürgen Klopp offered an update on the fitness of Alexis Mac Allister and Joel Matip following our 2-0 victory at Sheffield United on Wednesday night.
— Liverpool FC (@LFC) December 6, 2023
Hároméves szerződést fog kötni új csapatával…
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…