“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A FIFA bejelentette, hogy melyik három találat közül fogják kiválasztani a 2023-as Puskás-díjas gólt…
Az eddigi 11 jelölt közül három maradt versenyben az év legszebb góljának járó Puskás-díjért.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség pénteki közleménye szerint a paraguayi Julio Enciso (Brighton), a brazil Guilherme Madruga (Botafogo) és a portugál Nuno Santos (Sporting Lisboa) egy-egy találata között dől majd el a cím.
A Brighton futballistája a címvédő Manchester City elleni, május 24-i angol bajnoki mérkőzésen egy hosszú lefolyású szép akció végén távolról bombázott a bal felső sarokba. A Botafogo középpályása a 16-oson kívülről látványos ollózással vette be a Novorizontino kapuját június 27-én, a lisszaboni szélső pedig a Boavista elleni március 12-i összecsapáson rabona-mozdulattal juttatta a kapu bal oldalába a labdát, azaz az első lábán támaszkodva hátul keresztezve lőtt.
A FIFA-gálát, melyen az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat is átadják, január 15-én Londonban rendezik.
NOMINASI PUSKAS AWARDS 🚀
🇵🇹 Nuno Santos
⚽ Sporting v Boavista
📆 Maret 2023pic.twitter.com/v7SnqppBYg— GOAL Indonesia (@GOAL_ID) December 15, 2023
NOMINASI PUSKAS AWARDS 🚀
🇧🇷 Guilherme Madruga
⚽ Botafogo vS Novorizontino
📆 JunI 2023pic.twitter.com/HCGkrKWwN3— GOAL Indonesia (@GOAL_ID) December 15, 2023
🔵⚪️ FIFA Puskas Award Finalistes
🇵🇾 Julio Enciso ⭐️
🇧🇷 Guilherme Madruga
🇵🇹 Nuno Santos pic.twitter.com/6Dl867eahZ— BAWOAWA (@BAWOAWWA) December 15, 2023
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”