“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
A legfrissebb sajtóhírek szerint a téli átigazolási időszakban a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Villarreal együttese szeretné leigazolni a Besiktas védőjét, Eric Baillyt.
(Photo by Isosport/MB Media/Getty Images)
A legfrissebb sajtóhírek szerint a téli átigazolási időszakban a Villarreal vezetősége szeretne erősíteni a kereten a középhátvéd poszton. A beszámolók alapján erre a célra egy olyan játékost néztek ki, akinem nem teljesen ismeretlen a csapat, ugyanis a legfőbb kiszemeltjük Eric Bailly. Az elefántcsontparti hátvéd 2015 januárjától másfél éven keresztül erősítette a csapatot, mielőtt megszerezte őt 38 millió euró ellenében a Manchester United. Bailly számára azonban nem jött össze a manchesteri kaland, ahol szinte állandóan sérülések hátráltatták. Ezt követően a Marseillenél is megfordult, jelenleg pedig a Besiktas keretéhez tartozik. Azonban a török klubnál sem zökkenőmentes a 29 éves játékos élete, nemrég ugyanis 4 játékostársával együtt kitették a keretből. Ennek fényében nem meglepő módon a Besiktas vezetősége kész lenne megválni Baillytól, akiből így legalább némi bevételt is látnának, tekintve, hogy az idény végén lejár a szerződése a csapatnál. A források alapján a felek még nem egyeztek meg semmiben, de az előjelek alapján a Villarreal nagyon könnyen megszerezhetne egy olyan hátvédet, akinek nem lenne ismeretlen a klub környezete, így nagyon gyorsan hasznára is lehetne a csapatnak.
Eric Bailly ebben a szezonban összesen 8 meccsen, 537 perc erejéig játszott a Besiktas színeiben. Piaci értékét 3.4 millió euróra teszi a transfermarkt.
🟡 Villarreal are considering Eric Bailly as an option, working on new centre back for January transfer window.
Bailly, prepared to leave Besiktas and one of the names for Villarreal as @radiocastellon advanced.
Nothing agreed yet, just early stages. pic.twitter.com/sSW6gvQhGO
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) December 22, 2023
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…