Újabb összetűzésbe került a madridi klub és a La Liga
Ezzel a sikerrel átmenetileg feljöttek a 4. helyre Vincenzo Italianoék!
Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nemzetközi sajtóinformációk szerint a Ferencváros a januári átigazolási időszakban egy brazil középpályással erősítené meg a játékoskeretét…
Az ulloi129.hu hívta fel rá a figyelmet, hogy az azeri sajtó szerint a Ferencváros ajánlatot tett a Qarabag brazil középpályása, Júlio Romao megszerzésére.
A 25 esztendős védekező középpályás hazájában a Goiás, az Athletico Paranaense és a Ponte Preta akadémiáján pallérozódott, majd 2020-ban a portugál Santa Clara hívására költözött át Európába. Romao két idényt töltött az Azori-szigeteken, ezalatt 27 mérkőzésen lépett pályára, majd tavaly nyáron szerződött a Qarabaghoz. A brazil légiós az azeri Premier League előző idényében 30, az aktuális kiírásban eddig 16 bajnokin lépett pályára, miközben nemzetközi kupameccseken is rendszeresen lehetőséghez jutott. Az elmúlt másfél szezonban összesen 70 meccset játszott.
A zöld-fehérek átigazolási híreivel foglalkozó portál úgy tudja, hogy a kilencedik kerületiek valóban ajánlatot tettek a játékosért, melyet azonban egyelőre nem fogadott el a klubja.
Újabb összetűzésbe került a madridi klub és a La Liga
Ezzel a sikerrel átmenetileg feljöttek a 4. helyre Vincenzo Italianoék!
Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol klub abban az esetben szeretné leigazolni, ha Alexander Isak úgy dönt, távozik…
Kihagyta csapata hétvégi bajnokiját…
Háromgólos hátrányból mentettek pontot…
Újabb bajnoki sikerre készül a címvédő…
Sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen Andoni Iraola csapata!
Hátrányból fordítottak a madridiak idegenben
A Borussia játékosai rengeteg nagy lehetőséget elpuskáztak…
Ezzel 5 pontra megközelítették a 4. helyezett Juventust!
Otthon tartotta a három pontot a szerdahelyi együttes…
A hírek szerint a Fiorentina elleni vereség akár Motta állásába kerülhet