Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: megérkezett a brazil szuper-tehetség! – képpel

Az FC Barcelona hivatalos közleményben tudatta, hogy a hatalmas csatár-ígéretnek számító, mindössze 18 esztendős Vitro Roque megérkezett a katalán fővárosba, és immáron minden szempontból Barca-játékosnak tekinthető.

 

Mint ismert, a katalánok az elmúlt nyáron jutottak egyességre az Athletico Paranaense együttesével a hazájában hatalmas ígéretnek kikiáltott tehetség átigazolásáról, azzal a feltétellel, hogy Roque 2024 januárjáig Brazíliában marad.

A csatár most, a Barca közleménye szerint is már a katalán fővárosban tartózkodik, ahol véglegesíti 2031 nyaráig szóló szerződést, majd végre magára öltheti a gránátvörös-kék mezt.

“Az álmom most valóra vált! Azért jöttem, hogy tanuljak, fejlődjek, és gólokat szerezzek a Barcában! Alig várom, hogy elkezdődjön mindez!” – idézik a katalán sportsajtóban a fiatal játékost, aki most körbejárja a Barca létesítményeit, megtörténnek a hivatalos bemutatások és bemutatkozások, majd Roque minden bizonnyal edzésbe is áll új társaival, akikkel készülhet a január 4-ei folytatásra a La Ligában, a Las Palmas otthonában rendezendő bajnoki találkozóra.