Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter Miami: több mint fél tucat találkozóról biztosan hiányozni fog Lionel Messi!

Az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) új, 2024-es idénye előtt a legnagyobb érdeklődés természetesen újfent Lionel Messit és a már Luis Suárezt is a soraiban tudó Inter Miami együttesét övezi. Előbbi kapcsán például már azt is összegyűjtötték az amerikai sportsajtóban, hogy a szurkolók mikor nem láthatják majd a pályán Messit! 

(Photo by Simon Bruty/Anychance/Getty Images)

 

Lionel Messi köszöni szépen jól van, szabadságát tölti, hogy aztán elkezdje a felkészülést az MLS új idényére… Arra az idényre, amelynek alapszakasza szokás szerint 34 találkozóból áll majd és februártól október végig tart – Mondjuk nem éppen Messi számára!

A nyolcszoros Aranylabdás klasszis válogatottbeli programjai ugyanis hatással lesznek az argetin klasszis szereplésére a ligában: tavasszal folytatódnak majd a világbajnoki selejtezők Dél-Amerikában; majd június 20-án kezdődik a Copa America, amelyen Argentína természetesen a végjátékra is esélyes együttes lesz.

Az amerikai sportsajtóban ennek apropóján már meg is jelölték azt a hét találkozót a szurkolóknak, amelyen az előbb gondolatmenetből adódóan biztosra vehető, hogy Messi nem játszik majd az Inter Miami együttesében.

– Március 16-án, a DC United ellen;

– Március 23-án a New York Red Bulls ellen;

– Június 15-én a Philadelphia Union ellen;

– Június 19-én a Colombus Crew ellen;

– Június 29-én a Nashville ellen;

– Július 3-án Charlotte ellen;

– Július 6-án az FC Cincinatti ellen.

 

Az MLS új idénye február 22-én, magyar idő szerint szombat hajnali 02:00-kor veszi kezdetét, amikor is a nyitómeccsen az Inter Miami együttese a Real Salt Lake gárdáját fogadja.