39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Megkezdi vezetőedzői pályafutását az egykor a Premier League-ben is játszó korábbi skót játékos…
(Photo by Mark Scates/SNS Group via Getty Images)
Az angol harmadosztályban (League One) szereplő Fleetwood Town együttese bejelentette, hogy a továbbiakban Charlie Adam lesz a csapat új vezetőedzője.
A 38 éves egykori skót középpályás első edzői megbízatását töltheti be. Adam annak idején a Blackpool, a Liverpool és a Stoke City színeiben a Premier League-ben is szerepelt, továbbá hazájában többek közt a Rangers és a Dundee FC alkalmazásában szerepelt, de több angol másodosztályú együttesben is feltűnt. A “vörösöknél” tagja volt a 2011-2012-es Ligakupa-győztes csapatnak, míg egy alkalommal a Blackpoolnál az év játékosa díjat is bezsebelhette.
Adam 2007 és 2015 között 26 alkalommal lépett pályára a skót válogatottban.
A Fleetwood a League One 2023-2024-es kiírása derekánál mindössze négy győzelemmel és 18 szerzett ponttal csupán a 24 csapatos mezőny utolsó előtti, 23. helyét tölti be, öt ponttal lemaradva az utolsó bennmaradó helyezéstől.
Charlie Adam named Town’s Head Coach 🤝
We are delighted to confirm the appointment of Charlie Adam as the Club’s First-Team Head Coach.#OnwardTogether
— Fleetwood Town FC (@ftfc) December 31, 2023
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…