Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Az európai labdarúgó-szövetség évről évre közli, hogy kit tart az adott év legnagyobb tehetségeinek, így tettek 2024-ben is…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Ferencvárostól nyáron az Eintracht Frankfurthoz igazoló ifj. Lisztes Krisztián is felkerült az UEFA hivatalos honlapján közzétett 40 fős listára a legtehetségesebb fiatal játékosok között.
A 40-es listára azokat a legfeljebb 21 éves játékosokat válogatta be az UEFA, akiknek megvan a lehetőségük arra, hogy 2024-től akár szupersztárrá is váljanak.
Az elmúlt években olyan sztárok kerültek fel fiatalon erre a listára, mint például Erling Haaland, Rafael Leao, Gavi vagy Jude Bellingham, akik azóta mindannyian topligás élcsapatokban is bizonyítani tudták rátermettségüket.
A 18 éves támadó középpályás 2022. májusában debütált a profik közt, az elmúlt szezon második felében pedig fiatal kora ellenére rendszeres beugróként meggyőző teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. Az egykori ferencvárosi közönségkedvenc, idősebb Lisztes Krisztián fia tavaly áprilisban a Fehérvár ellen csereként beállva duplázott, majd a bajnokság hajrájában a Vasas, az Újpest és a Kisvárda ellen is eredményes volt. Időközben debütált Gera Zoltán irányítása alatt a magyar U21-es válogatottban is, Szlovákia ellen rögtön győztes góllal.
Lisztes az NB I 2022-2023-as kiírásában kilenc pályára lépés alatt öt gólt szerzett, a jelenleg is futó idényben pedig 14 meccsen hatszor volt eredményes.
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot