Az Olympique Lyon új igazolásának villanása döntött…
Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Debreceni VSC bejelentette az első téli igazolását…
A Debreceni VSC hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést kötött a 23 éves albán hátvéddel, Jorgo Pellumbival.
Az új érkező az albán Skenderbeu csapatában nevelkedett, majd Horvátországban a Varazdin együttesében futballozott. Ősszel 14 bajnokin egy gólt és egy gólpasszt jegyzett a horvát élvonalbeli csapat színeiben. Pellumbi fiatal kora ellenére már több mint 130 első osztályú mérkőzést játszott az albán és a horvát élvonalban együttesen.
Pellumbi emellett rendszeresen tagja volt az albán U21-es válogatottnak, a korosztályos nemzeti csapatban 15 találkozón kapott szerepet, kétszer csapatkapitányként, egyelőre a felnőtt nemzeti csapatban még nem mutatkozhatott be, de a keretnek már volt tagja.
Az Olympique Lyon új igazolásának villanása döntött…
Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Sok tehetséges leendő játékvezető jelentkezett…
Fiatal játékossal erősítene nyáron a manchesteri együttes…
Hosszú távú szerződést kötöttek vele…
Egyre nagyobb az érdeklődés a játékos iránt…
Képtelenek voltak meglepetést okozni…
A csapatkapitány elmondta, mi vezetett a törökök elleni vereséghez…
Tovább folytatódott Paraguay felzárkózása…
A szövetségi kapitány még bízik a párharc megnyerésében…
Skócia idegenben győzte le Görögországot…
Portugália kikapott Dániától, Németország hátrányból fordítva győzte le Olaszországot…
A csoportorvos halála miatt nem játszották le az Osasuna elleni mérkőzést…
Az ázsiai zónában kelt el az első kiadó hely…