Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért az egykori NB II-es gólkirály Kecskemétre – HIVATALOS

Nagy visszatérőt jelentett be a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) előző idényének meglepetéscsapata…

 

A Kecskeméti TE hivatalos honlapján erősítette meg, hogy visszaszerezte a Diósgyőrtől a csapat korábbi kiváló támadója, Lukács Dániel játékjogát, aki a folytatásban újból a lila-fehéreket erősítheti.

A 27 éves csatár a Budapest Honvéd nevelése volt, megfordult az Újpest és a Tiszakécske alkalmazásában is, majd a Diósgyőrtől kölcsönben a 2021-2022-es idényben került a KTE kötelékébe. Lukács akkor 25 találattal lett a másodosztály gólkirálya, és járult hozzá a kecskemétiek feljutásához, majd visszatért a miskolciakhoz. A 2022-2023-as NB II-es idényt 38 pályára lépés alatt 19 góllal és 17 gólpasszal zárta a miskolciak színeiben, így újabb feljutást ünnepelhetett. Ezt követően azonban az NB i-ben nem tudott állandó kezdőhelyet követelni magának, a szezon derekáig 17 bajnokin két-két találat és előkészítés fűződött a nevéhez, így a DVTK vezetősége elengedte őt az iránta érdeklődő korábbi csapatához.

“Elég hirtelen jött a váltás, hiszen arról ugyan tudtam, hogy a KTE megkereste a Diósgyőrt első körben, de először nem született megállapodás. Úgy készültem, hogy maradok ezek után, de aztán csak megegyeztek a felek, így végül én döntöttem úgy, hogy szeretnék visszatérni Kecskemétre. Nehéz volt, mert nem arról volt szó, hogy ne szerettem volna Diósgyőrben játszani, de Kecskeméten más szerepkörben számítanak rám, ami fontos szempont volt. Örülük most már, hogy itt lehetek, sokaknak nem kellett bemutatkoznom a visszatérésem után, a helyemet is felszabadították volna az öltözőben, de én mondtam, hogy erre nincs szükség. Krisz már egyszer ígérte nekem, hogyha visszajövök egyszer, akkor visszaadja a 10-es számot. Természetesen írtam is neki, hogy mi a helyzet a mezemmel, mikor már tudtam, hogy jövök. Most sérült és van egy célja, amit ebben a számban szeretne még megvalósítani. Ennek ellenére is visszaadta volna, de a célok fontosak, így abban maradtunk, hogy majd nyáron megbeszéljük. Az én célom az, hogy gólokat rúgjak, gólpasszokat adjak, minél jobb játékkal segítsem a csapatot. Ez lebeg a szemem előtt, de persze úgy, hogy minél több meccset nyerjünk meg tavasszal” – mondta el Lukács.