Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A magyar válogatott az A csoportban szerepelhet a 2024-es németországi Európa-bajnokságon…
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
Az MLSZ hivatalos honlapján tette közzé, hogy a magyar válogatott a németországi Európa-bajnokság ideje alatt a Bajorország nyugati részén, a német-osztrák határhoz közeli Weiler im Allgäu településen (egyes térképeken Weiler-Simmerberg) alakítja ki főhadiszállását.
A helyszínt az UEFA ajánlására választotta a válogatott szakmai stábja és az MLSZ, ráadásul a kontinentális szövetség által ajánlott helyszíneken a kedvezményes csomag részét képezi az edzőpálya és több más szolgáltatás is. Az elsődleges szempont azonban természetesen ezúttal is a zavartalan és minél profibb, kompromisszummentes felkészülési feltételek biztosítása volt.
Weiler im Allgäu első ránézésre ugyan távolinak tűnhet a mérkőzések helyszíneitől, ám Stuttgarttól mindössze kétórányi autóútra van, ami még mindig kevesebb utazást jelent, mintha a csapat repülővel utazna bárhova, hiszen a reptérre történő eljutást, a csomagok feladását, a repülést, a csomagok felvételét, majd a hotelbe történő eljutást összeadva minden esetben ennél hosszabb időbe telne eljutni egy mérkőzés helyszínére.
Az UEFA előírásai szerint minden csapatnak legkésőbb az első mérkőzése előtt 5 nappal kell megérkeznie Németországba, így a magyar válogatott június 10-én fogja elfoglalni bázisát Weiler im Allgäuban. Az Európa-bajnokságra történő felkészülést pedig a tervek szerint május 27-én kezdi meg a csapat Telkiben.
A magyar válogatott Svájc ellen Kölnben, míg Németország és Skócia ellen Stuttgartban mérkőzhet meg a csoportkörben.
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!