Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: bejelentette második téli érkezőjét a Kecskemét – HIVATALOS

Lukács Dániel visszaszerzése után az előző idényben ezüstérmes Kecskeméti TE újabb labdarúgót szerződtetettt…

 

A Kecskeméti TE a hivatalos oldalán erősítette meg, hogy szerződtette a legutóbb a másodosztályú Szombathelyi Haladásnál szereplő középpályást, Derekas Zoltánt.

A 25 esztendős középpályás a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett és 2015-ben a zöld-fehérek felnőtt csapatában is bemutakozhatott, majd négy szezont töltött a fiókcsapatnak számító Soroksár alkalmazásában. Ezt követően az első osztályú Mezőkövesdhez került, majd a másodosztályban a Csákvár és a Szombathelyi Haladás futballistája volt. Legutolsó csapatánál 28 tétmérkőzésen 4 gólnál és 3 gólpassznál járt, amikor tavaly márciusban elszakadt az elülső keresztszalagja. Sérülése miatt a tavaszi szezon hátralévő részét, valamint az őszt is ki kellett hagynia, most készül a visszatérésre, miután újra egészséges.

“Szabó István és Kerekes Barna is jól ismer, láttak már engem többször is játszani. Tudták mire vagyok képes, most megadták az esélyt arra, hogy megmutassam, milyen állapotban vagyok. Azon leszek, hogy ezt megháláljam. A szakmai stáb az első pillanattól nagyon pozitívan várt, a társak befogadtak, mindenben segítségemre voltak. Úgy jöttem ide, hogy már az első napokban is azt éreztem, mintha évek óta itt lennék. Márciusban sérültem meg, sajnos pont akkor, amikor azt éreztem, hogyha így megy tovább, akkor újra lesz NB I-es lehetőségem. Óriási sansz ez most számomra, amihez érzem magamban a kellő önbizalmat is, mert mindent úgy csináltam eddig és a sérülésem alatt is, hogy készen álljak rá. Hálás vagyok mindenkinek, hogy ez így alakulhatott. Nagyon motivált vagyok, minden edzésen és meccsen a maximumra fogok törekedni. Szeretnék köszönetet mondani a Szombathelyi Haladásnak, hogy a sérülésem alatt is támogattak, illetve Szabó Csabának, aki pedig Budapesten felügyelte a rehabilitációmat” – említette az új igazolás.