A játékos szerződése 2026 nyarán lejár, így az angolok reménykednek benne, hogy ár alatt megkaparintható…
A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönvette az RB Leipzig védőjét, Angelinót.
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
Köztudott volt, hogy Dean Huijsen kölcsönvétele után legalább még egy játékossal szeretné megerősíteni a védelmét az AS Roma csapata a téli átigazolási időszakban. Végül a “Farkasok” választása a balhátvéd pozícióra esett, a mai napon ugyanis bejelentették, hogy Angelinót is megszerezték. A 27 éves játékos Huijsenhez hasonlóan kölcsönbe érkezett a klubhoz, ám a spanyol futballistára vásárlási opciót is szerzett a csapat, amit a hírek szerint 5 millió euró ellenében tudnak majd aktiválni a nyár folyamán, és ez különböző bónuszok teljesülése esetén további 1 millió euróval emelkedhet. Az nem meglepő, hogy a Leipzig nem ragaszkodik Angelino játékjogához, Marco Rose érkezése óta ugyanis egyértelműen létszámfeletti játékossá vált a spanyol, mindezt jól mutatja, hogy a 2022/23-as idényt teljes egészében a Hoffenheimnél töltötte kölcsönben, míg a most futó szezon első felét a Galatasaraynál teljesítette szintén egy kölcsönszerződés folyamán.
Angelino az idény első felében a Galatasaray színeiben összesen 19 mérkőzésen lépett pályára, ez idő alatt 1-1 gólt és gólpasszt jegyzett. A szerződése 2025 nyaráig köti az RB Leipzighez, piaci értékét pedig 8 millió euróra teszi a transfermarkt.
🐺 Benvenuto alla Roma, Angelino! 🤝🇪🇸#ASRoma pic.twitter.com/rCfNglsrve
— AS Roma (@OfficialASRoma) January 30, 2024
A játékos szerződése 2026 nyarán lejár, így az angolok reménykednek benne, hogy ár alatt megkaparintható…
A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Robbie Keane első bajnoki győzelme még mindig várat magára a ‘zöld-fehérek’ kispadján…
A 15. helyre csúszott a Manchester United!
Sorozatban harmadszor ikszelt a címvédő…
Nikitscher Tamás végigjátszotta a mérkőzést!
Mindkét csapat kihagyott egy-egy büntetőt…
A katalán gárda ki akarja használni a riválisok pontvesztéseit
Ki tudták használni, hogy a véghajrára emberelőnybe kerültek!
Az OL a győzelmével beelőzte a Lille-t és fellépett az ötödik helyre, a Montpellier pedig maradt az utolsó helyen…
Egyre fáradtabb a Pool, de kitartott
Élmezőnybeli meccs maradt hétfő estére…
A barcelonai klub ezzel a pontszerzéssel elmozdult a kiesőzónából!
A kékeknél csak epizódszerep jut neki…